• A felszínen Magyarország demokrácia. De mi van látszat mögött?

    A felszínen Magyarország demokrácia. De mi van látszat mögött?0

    BUDAPEST – Amikor a magyar kormány kényszerítette a Közép-európai Egyetemet (CEU), egy vezető budapesti főiskolát, hogy decemberben leállítsa működését, ezt nem fizikai erőszakkal tette. Orbán Viktor, a magyarországi jobboldali miniszterelnök sohasem börtönzött be egyetlen C.E.U professzort sem, vagy rendelte el az egyetem bezárását kormányrendeleten keresztül. Ehelyett az Orbán-kormány csendben megváltoztatta azokat a szabályokat, amelyek szerint

    OLVASS TOVÁBB
  • A magyarok füstölögnek a méregtől: a korábbi vezető szobra eltűnt0

    BUDAPEST – Nagy Imre szobra, aki az 1956-os szovjet uralom elleni magyar felkeléskor miniszterelnök volt, 1996 óta a Mártírok terén állt, az ország Nemzeti Közgyűlése mellett.   Mára már eltűnt. Ebben a hónapban az Orbán Viktor távoli jobboldali Fidesz pártjának fejese által vezetett Nemzeti Emlékbizottság úgy döntött, hogy eltávolítja Nagy szobrát, akit két évvel a

    OLVASS TOVÁBB
  • Eltüntették Nagy Imre szobrát a budapesti térről

    Eltüntették Nagy Imre szobrát a budapesti térről0

    Nagy Imre Magyarország hőse, kétszer volt az ország miniszterelnöke, második elnöksége magába foglalta az 1956-os forradalmat is. Nagyot elfogták és megkínozták a kommunisták, 1958-ban kivégezték. Ő egy névtelen sírban volt eltemetve. Nagy nevét nem említhették a Kádár-korszakban. 1989-ben került sor az újratemetésére, melyre 200 000 ember gyűlt össze és hallgatta meg Orbán Viktor szenvedélyes beszédét.

    OLVASS TOVÁBB
A weboldal cookie-kat alkalmaz. A böngészés folytatásával beleegyezik a használatukba. További ezzel kapcsolatos információért olvassa el
a cookie-kra vonatkozó szabályzatot
Cookie beállítások
Elfogadom a cookie-kat
A weboldal cookie-kat alkalmaz. A böngészés folytatásával beleegyezik a használatukba. További ezzel kapcsolatos információért olvassa el
a cookie-kra vonatkozó szabályzatot
Cookie beállítások
Accept All Cookies