Az 1918. december 1-jén elfogadott döntés, miszerint Erdélyt Romániával egyesítették, kilenc pontot tartalmaz, amelyek középpontjában az alábbi ötletek szerepelnek:
- “Erdély, Bánát és a Magyarországon élő románok nemzetgyűlése” elrendelte a románok és az általuk benépesített területek Romániával való egyesítését.
- Tartsuk fenn a fentiekben felsorolt területeket az ideiglenes autonómiára addig, amíg a közgyűlés létre nem jön.
- Megjelennek az új román állam összetételének alapelvei.
- Felkéri a béke kongresszust, hogy biztosítsa valamennyi nagy és kis nemzet igazságos elbírálását és szabadságát és megszüntesse a háborút a nemzetközi színtéren.
- Üdvözlet a “bukovinai testvéreknek”, akik három nappal korábban Romániával egyesültek.
- Örömmel fogadjuk az osztrák-magyar igából felszabadult nemzeteket.
- Megtisztelik a román hősök emlékét, akik a román nemzet szabadságáért és egységéért áldoztak fel magukat.
- Köszönet a szövetséges erőknek (Antant), akik a “barbár karmok” közül kiszabadították a civilizációt.
- Eldöntődik a Nagy Román Nemzeti Tanács létrehozása Erdély, a Bánság és a Magyar Föld román nemzetének képviselőjeként.
A kilenc cikk közül az egyetlen, amely alpontokat (azaz hatot) tartalmaz, a harmadik. Ez a hat albekezdés az államépítés elveit konkretizálja: az ”együtélő népek” nemzeti szabadságát; az állam minden vallási felekezetének szabadságát; egyetemes, egyenlő, közvetlen és titkos szavazás mindkét nem esetében 21 éves kortól; a sajtó és a gondolat szabadságát; radikális agrárreform; az ipari munkaerőre vonatkozó jogok, amelyek egyenértékűek a nyugati legfejlettebb államokéval. Az autonómia fogalmát kétszer használják az említett határozat szövegében. Az első használat a törvény elején jelenik meg, nevezetesen a II. Cikkben: “Az Országgyűlés fenntartja a kijelölt területek (Erdély, Bánát és a Magyar Föld) ideiglenes autonómiájának lehetőségét mindaddig, amíg az alkotmány meg nem születik, az általános választójog alapján”. Mint látható, ez az a határozat, amely a romániai lakosok által lakott területek autonómiáját foglalja magában, leginkább Romániáét (kb. 100 000 négyzetkilométer).
Másodszor, még ezeken a területeken is, a Közgyűlés csak ideiglenes autonómiát javasolt, mindaddig, amíg az általános választójog által megválasztott közgyűlés nem kíván új alkotmányt írni a Román Királyságnak. Mindezeket a rendelkezéseket széles körben tiszteletben tartották, Erdély, Bánát és a nyugati részek egy bizonyos idő elteltével véglegesen Romániához kerültek, autónómia nélkül. Az Országgyűlés első és legfontosabb döntése nem a tartomány (tartományok) ideiglenes autonómiája volt, hanem a Romániával való egyesülésük „rendelete”. A dokumentum csomópontja pontosan az említett területek Romániával való egyesítése. És ezt a szakszervezet, a 1228 demokratikusan megválasztott és a hivatalos dokumentumokkal rendelkező (“hitelesítő adatok”), illetve az összes érintett román képviselő “határozta meg”.
Igaz, hogy a szakszervezet döntéshozói, tisztelettel foglalkoztak az erdélyi nemzeti és vallási kisebbségekkel és a romániai sorsukkal, mert a románok nem akarták elnyomni az elnyomottakat. Az “új román állam alkotmányának alapelvei” között a Nemzetgyűlés úgy határozott, hogy “teljes nemzeti szabadság legyen az összes együtt élő nép számára” és az ” egyenlő igazságosság és teljes vallási autonómia minden állami vallomás esetében”. A “teljes nemzeti szabadságot” egyértelműen a párhuzamos értelmezések lehetősége nélkül magyarázzák, és az állásfoglalás szerzői számára azt jelentette, hogy az “együtt lakó népek” joga, hogy “saját nyelvükön” tanuljanak, irányítsanak és ítéljenek, illetve, hogy Románia jogalkotó testületeiben képviselhessék magukat. Az “autonóm” kifejezés egy melléknév.
Milyen észrevételeket lehet tenni a dokumentumról egy évszázados fejlődés szempontjából?
- Az állásfoglalás szövegében semmilyen utalás sem áll Erdély bármely részének az etnikai kritériumok szerinti autonómiájára. Más szavakkal, Erdély „történelmi autonómiáit” – beleértve Székelyföldet – megszüntette az osztrák-magyar dualista állam (pontosabban a budapesti parlament és a kormány) a 19. század második felében.
- Romániában a legnagyobb kisebbség, a magyar (az ország lakosságának több mint 6% -át képviseli) a saját nyelvén “tanul” Románia területén, az óvodától az egyetemig, a főiskolán, a mesteri és a doktori fokozatig.
- Ugyanaz a magyar kisebbség “saját nyelvén” kezelhető, bárhol is van egyszerű többsége, és ahol az irányító testületek, a polgármesterektől a helyi tanácsok tagjaihoz stb. magyarok. Romániában nincs olyan vegyes helyszín, ahol a kisebbségek nincsenek képviselve szavazatok által, a népesség nagyságának függvényében.
- Ugyanez a magyar kisebbség “bírálódik” a saját nyelvén, ha a törvény által előírt feltételek teljesülnek. A magyar kisebbség bármely tagja beszélhet magyarul a bíróság előtt, szükség esetén biztosítva a fordítót.
Az Országgyűlés határozata nem „dönt el”, se nem határoz el semmit, csupán egy nagyon fontos dologról van szó: Erdélyi uniójáról Romániával. Ellenkező esetben javaslatokat tesz az „új román állam” tiszteletben tartására, amelyről úgy döntött, hogy az említett területeknek tartozniuk kell. A román állam, a két világháború közötti időszakban és azt követően, a politikai rendszerekkel együtt tiszteletben tartotta ezeket a javaslatokat a kisebbségek jogainak tiszteletben tartásával együtt.
Más szóval, a romániai magyar kisebbségi vezetők erkölcsi joga, hogy megkérdőjelezzék a román állami hatóságokat az 1918. december 1-jei gyulafehérvári szakszervezeti határozat teljes körű végrehajtásáról, mégis nagyon egyszerű okból kérdéses. A magyarok, mint globális közösség álláspontja, sohasem ismerték el egyértelműen Erdély Romániával való egyesülését, mint ahogy szászok, a svábok, az ukránok, a romák tették. Ez azt jelenti, hogy az erdélyi lakosság abszolút többsége nem fogadta el a 1918. december 1-jei rendeletet, az akkor hatályban lévő és az 1919-1920-as párizsi béke konferencia által ratifikált valamennyi nemzetközi rendelkezésnek megfelelően lett kiadva, majd megújítva az 1946-1947-es béke konferencián, amelyet más nemzetközi jogi értékű dokumentumok is elismertek, 1989 előtt és után is. Ebben az esetben a magyar közösség vezetői, akik egyetértettek ezzel a állásponttal (nem a teljes magyar populációról beszélve!) nemcsak román, hanem nemzetközi törvényeken kívüliek is és nem hivatkozhatnak olyan dokumentumra, amelyet lényegében nem fogadnak el. Más szavakkal, a Gyulafehérvári Közgyűlés állásfoglalásából nem lehet csak azt kicsípni, amit szeretnének. De még így is, úgy, hogy a magyarországi vezetők a pro-domót vitatják, ez az állítás, amely jogilag csak az Unióra nézve kötelező, nem rendelkezik az erdélyi etnikai kisebbségek autonómiájáról.
Ioan-Aurel Pop,
Román Akadémia elnöke
Forrás: Gazeta din Cluj (Fordítás TFP)
Szólj hozzá
Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. A szükséges mezőket *