A felszínen Magyarország demokrácia. De mi van látszat mögött?

A felszínen Magyarország demokrácia. De mi van látszat mögött?

BUDAPEST – Amikor a magyar kormány kényszerítette a Közép-európai Egyetemet (CEU), egy vezető budapesti főiskolát, hogy decemberben leállítsa működését, ezt nem fizikai erőszakkal tette. Orbán Viktor, a magyarországi jobboldali miniszterelnök sohasem börtönzött be egyetlen C.E.U professzort sem, vagy rendelte el az egyetem bezárását kormányrendeleten keresztül.

Ehelyett az Orbán-kormány csendben megváltoztatta azokat a szabályokat, amelyek szerint minden külföldi egyetem, akárcsak a CEU, működhet, lehetővé téve Orbánnak, hogy csupán technikai döntésként foglalja össze az ügyben való eljárást, nem pedig a tudományos szabadság elleni támadásként.

Ez ismételten elterjedt paradoxon Orbán uralmában: Annak ellenére, hogy minden lépést megtett a magyar demokratikus folyamat erodálására, Orbán ritkán engedte kormányának, hogy a hatalmas erővel lépjen fel.

És ez az a paradoxon, amely elmagyarázza, hogy az elemzők miért küzdenek annak megítélésében, hogy Magyarország még mindig demokrácia-e és miért tulajdonítanak Orbán barátai és ellenségei egyre nagyobb jelentőséget e kis és korábban marginális ország belső működésének.

Magyarország pályája uralma alatt Orbánt a jobboldali alakok példaképévé tette, mint például Stephen K. Bannonnak, Trump elnök korábbi tanácsadójának, és kivitelezési tervet nyújtott a demokratikus intézmények eróziójára például Lengyelországban.

„A múlt zárt rendszerei a szögesdrót kerítések és a rendőrség őrtornyai mögött voltak és az elnyomás nyílt, egyértelmű és félreérthetetlen volt” – mondta Michael Ignatieff, a C.E.U elnöke. De Orbán Viktor Magyarországjáról azt mondta: „tiltakozhatsz, elhagyhatod, vállalkozhatsz, miközben az Európai Unió tagja vagy, amely állítólag a demokráciák szövetsége.”

A kommunista korszaktól eltérően Magyarországon létezik egy alkotmánybíróság, valamint több tucat más, nominálisan független állami ellenőr. Számos magánmédia található, amelyek újságírói nem jelentenek fizikai veszélyt a jelentésekre. És vannak olyan szabad választások, amelyekben bárki indulhat, de amit Orbán a 2010-ben újbóli belépése óta folyamatosan megnyer.

A látszat mögött viszont összetettebb valóság áll.

Orbán szövetségesei irányítják az Alkotmánybíróságot, míg a lojálisok ellenőrzik, hogy melyik büntetőeljárás jut el a bírósághoz. Ritkán, ha valaha is, korrupciós vádakat folytatnak Orbán és miniszterei ellen – és ha mégis, csak kevesen hallanának róla. A független médiumok tulajdonosaira pénzügyi nyomást gyakorolva, Orbán fokozatosan meggyőzte őket, hogy adják el tulajdonukat az államfő barátainak, vagy eufemizálják a történéseket.

Közben az állami média teljesen hűséges Orbánhoz. Miután az állami televíziós csatornák nem sugároztak többet, mint néhány kósza felvételt a legutóbbi Orbán-ellenes tüntetésről, egy ellenzéki törvényhozó csoport meglátogatta a múlt héten a csatorna székházát, hogy kérjenenek több műsoridőt. Őket elutasították, majd erővel kirakták.

És bár Orbán hatalmas többségnek parancsol, ami részben a médiában található visszhangkamra eredménye, amely elnémította az alternatív hangokat, valamint a választási határok átrajzolása és a választási rendszer szerkezetének átalakítása a párt javára vált.

Orbán Viktor és szövetségesei büszkén elismerik, hogy kormányrendszerük eltér a liberális demokrácia modelljétől. De ragaszkodnak ahhoz, hogy még mindig demokratikus legyen – mindaddig, amíg az ember kitágítja a demokrácia fogalmát. Orbán számára a demokrácia elsősorban a választások előfordulásától függ, nem pedig a hatalom szétválasztásától vagy a nyilvános diskurzus élénkségétől.

Orbán kormányzási stílusával szembeni ellenállás „feltételezi, hogy csak egy egyszerű demokráciamodell létezik” – mondta Schopflin György, az Európai Parlament egyik tagja Orbán pártjából. „Azok az emberek, akik ragaszkodnak ahhoz, hogy az egyetlen demokrácia a liberális demokrácia, veszélyeztetik a demokráciát.”

De az államfő néhány kritikusa számára a rendszere nem a demokrácia jelentésének újradefiniálásával, hanem az autokrácia megértésének frissítésével érthető.

Ignatieff úrnak az Orbán-rendszer egy „új dolog a nap alatt”, amelyet nem lehet meghatározni a 20. századi autoritarizmus sablonjaival. Magyarország 2018-ban rendelkezik a 21. századi európai demokrácia külső tulajdonságaival és intézményeivel, de ugyanazokat a centralizált ellenőrzéseket alkalmazza, mint a hidegháború autokráciái.

„Ez az egypárti állam új formája, de egyértelműen reprodukálja a múlt egypárti államainak néhány jellemzőjét” – mondta Ignatieff úr. „Ami ironikus, mert a rendszer hevesen kommunistaellenes a retorikájában, de gyakorlatában reprodukálja az régi rezsimek jellemzőit.”

Orbán más kritikusai számára nincs szükség az autokrácia definíciójának aktualizálására, hogy megértsék rendszerének természetét.

Stratégiái valójában illeszkednek a múlt mintáihoz, mondta Jason Stanley, a Yale professzora és a „Hogyan működik a fasizmus” című könyv írója, amely bemutatja, hogy a kortárs vezetők, köztük Orbán, használják a fasiszta ideológiákat és taktikákat, hogy bővítsék hatalmukat és vonzáskörüket.

Orbán többször is kérte, hogy Magyarország visszaszerezhesse az múltban birtokolt státuszát, mielőtt elvesztette területeinek  és lakosságának nagy részét az első világháború után, és gyakran kifejezte a faji homogén társadalom utáni vágyát.

„Nem akarjuk, hogy saját színeink, hagyományaink és nemzeti kultúránk összekeveredjen másokéval” mondta egy februári beszédében.

Mr. Stanley számára mindkét szokás egy fasiszta jellegzetessége. „Amikor olyan pozícióból irányítassz, ahol az etnikai csoportodhoz és a mítikus múlthoz való hűség az igazságot és az emberekkel szembeni tiszteletet aláássa  –  akkor a fasisztikus ideológiát és a fasiszta politikai taktikát használja hatalom megszerzésére és megtartására” – mondta. .

Az Orbánnak a magyarok információhoz való hozzáférése felett történő ellenőrzése azt jelenti, hogy kormánya már nem demokrácia, függetlenül attól, hogy hány szavazatot kapott,  tette hozzá Mr. Stanley.

„A demokrácia nem csak egy szavazati rendszer. Ez egy olyan kultúra, amely tiszteletben tartja az igazságot – mondta. Ha egy kormány megakadályozza a nyilvánosság számára a valódi információhoz való hozzáférést, mondta, „ egy propagandarendszeren keresztül, amely hazudik az országban élőknek, akkor minden alkalommal mindenki szavazni fog a legnagyobb vezetőére. És ez nem demokrácia.”

Ha Orbán eltér a fasiszta sablontól, az nagyrészt azért van, mert „nem rendelkezik Gestapóval” – mondta Mr. Stanley. „Az állam felett való ellenőrzése kevésbé szól az erőszakról.”

„Ez a négy ellenzéki törvényhozó ügyének kezelését az állami média műsorszolgáltatónál tette annyira figyelemfelkeltővé: ez volt, szokatlanul Orbán Magyarországának, egy kendőzetlen erőfitogtatás.”

Hasonlóan ragyogó hatalmi megragadások sorozata következik, amelyek arra utalnak, hogy Orbán már nem érzi kötelességének, hogy mérsékelje tevékenységét.

Miután az európai vezetők ismételten nem akarták büntetni Orbánt a múltbéli bűncselekményeiért, „Orbán számára lehetőség kinálkozik fel”, mondta Hegedűs Dániel, az Egyesült Államok német Marshall Alapítványának kutatócsoportjának szakértője.

„Most már gyakorlatilag bármit is tehet anélkül, hogy szankciókat kockáztatna az európai színpadon” – tette hozzá Hegedűs.

Évekig Orbán elégedett volt az igazságügyi függetlenség megsértésével egy sor kiegészítő intézkedések keretén belül. De december elején létrehozott egy párhuzamos bírósági rendszert.

Egészen a közelmúltig igyekezett legalább egy önállósághoz hasonlító látszatot hagyni a magán hírmédiáknak, előnyben részesítve a  hozzá hűséges üzletembereket, ahelyett, hogy nehezebb és központibb kormányzati rendszerbe sorolnák őket.

De decemberben lemondott egy versenyjogról, hogy a lojális tulajdonosok több száz magyar újságot, rádióállomást és televíziós csatornát “adományozhassanak” egyetlen, a legközelebbi szövetségese által működtetett központi alapba.

És miután egy ellenzéki jogalkotót meghurcoltak, meglökdöstek és kitessékeltek a magyar állami műsorszolgáltatótól négy fegyveres őr kíséretében decemberben, Hadházy Ákos, a törvényhozó, a kitessékelését vízválasztó pillanatként írta le.

Az irányába elkövetett erőszak előttig, Orbán kormánya „a dezinformáció diktatúrája” volt, mondta Hadházy. – “De most átléptünk a fizikai erőszak vonalán is.”

Forrás: The New York Times (Fordítás TFP)

További bejegyzések

Szólj hozzá

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. A szükséges mezőket *

Feliratkozás a hírlevélre




Ajánlatok

Legutóbbi bejegyzések

A weboldal cookie-kat alkalmaz. A böngészés folytatásával beleegyezik a használatukba. További ezzel kapcsolatos információért olvassa el
a cookie-kra vonatkozó szabályzatot
Cookie beállítások
Elfogadom a cookie-kat
A weboldal cookie-kat alkalmaz. A böngészés folytatásával beleegyezik a használatukba. További ezzel kapcsolatos információért olvassa el
a cookie-kra vonatkozó szabályzatot
Cookie beállítások
Accept All Cookies