A Trianon emlékmű: a magyar revizionizmus emlékműve

A Trianon emlékmű: a magyar revizionizmus emlékműve

Néhány nappal ezelőtt hivatalosan is bejelentették, hogy a kormány öt milliárd forint értékű projektet indít el, mégpedig egy Trianon-emlékmű létrehozását. Az Alkotmány utca végén épül a Parlament épülete elé. Ez egy 100 méter hosszú emelkedőből áll, ami a Trianon-szerződés óta eltelt 100 évet szimbolizálja, ami az idő elteltével lefelé halad. A rámpa falai fekete gránitból készülnek, amelyen majdnem 13 000 történelmi Magyarországon levő helységnév kap helyet. A négy méter széles emlékmű végén egy nagy, törött gránit tömb áll, amelyet örök láng kísér.

Nemrégiben Schmidt Mária, a bírósági történész interjút adott az Origónak, amikor egy újabb saját könyve jelent meg: Új világ született 1914-1922. Az interjúban Schmidt kijelentette, hogy „még ezer év sem elegendő egy ilyen tragédia feldolgozásához.” Másrészt, amikor az Index új cikkét a Facebookon közzétették, Nagy Blanka, a kecskeméti tüzes középiskolai hallgató megjegyezte – “Essünk már túl rajta.”A jobb szélső Pesti Srácok megdöbbentek. Ezt a 18 éves lányt már a baloldaliak mérgezték, amikor valójában, a Demokratikus Koalíció kivételével az ellenzéki pártok kötelességtudóan megszavazták az Orbán-kormány által a szomszédos országokban élő magyar kisebbségekkel kapcsolatos összes törvényjavaslát, többnyire attól tartva, hogy másként nem fognak rájuk hazafiként tekinteni.

A Trianon-projektről megjelenő néhány vezércikk egyformán negatívak voltak, a kormányzati kiadványok kivételével. Még Gerő András is, a történész, aki Schmidt Mária nagy barátja, és aki a Sorsok házát körülvevő ellentmondásokban dicstelen szerepet játszott, a koncepciót kifogásolhatónak találja. Gerő azt állítja, és nem ok nélkül, hogy mivel Magyarország 1920 előtt többnemzetiségű állam volt, az összes helynév belefoglalása, függetlenül a helységek nemzeti összetételétől, „a háborús évek revizionizmusához való visszatérés”. Továbbá, „nosztalgikus illúziót hoz létre, amely sehova sem vezet.” Ehelyett azt javasolja, hogy a magyar családneveket gravírozzák az emlékmű belsejére és külsejére is. Ez erősítené az Orbán-kormány eredeti koncepcióját 2010-ből, amely hangsúlyozta a „nemzetiségi hovatartozást”. Ezen túlmenően, a magyar családnevek feltűntesével, amelyek szlovák, román, horvát és szerb eredetűek, az Orbán-kormány bizonyíthatja a történelmi Magyarország  többnemzetiségi jellegét.

Tamás Gáspár Miklóst, aki TGM néven ismert, a romániai magyar közösség tagja volt, mielőtt Magyarországra emigrált volna, szintén aggodalommal tölti el az üzenet, amelyet mélyen hibásnak tartott. Eddig még nem írt egy esszét a témáról, de hosszasan beszélt róla Bolgár György beszélgetős műsorában, a Beszéljük meg!-ben. Pontos képet adott a magyar kormányok nemzetiségi álláspontjáról 1867 és 1918 között, ami Angliában és Franciaországban gyűlöletet eredményezett a magyarok kárára. Ahogy azt magyarázta, Magyarország „erkölcsileg a szövetségesek legfőbb ellensége”. Ezenkívül a nem-magyarokkal való kegyetlen bánásmódja után „nem csoda, hogy Magyarország ilyen bánásmódban részesült.” Ez a emlékmű a szomszédok provokációja és tovább erőltetik a régió nacionalizmusát.

A legsúlyosabb és leginkább átható kritikát Bauer Tamás fogalmazta meg, egy közgazdász, aki gyakran kifejti véleményét a politikai ügyekről. Az emlékművet „igazi politikai botránynak” titulálta. Ahogyan Gerő és a TGM is vélekedett előtte, szerinte ez egy provokáció a románok, szerbek, szlovákok, ukránok, horvátok, szlovének és osztrákok ellen. Bauer figyelte a Fidesz „lágy revizionizmusát”, amely már 2001-ben kezdődött, amikor „az Orbán-kormány kapcsolatot teremtett a magyar állam és a szomszédos országokban kisebbségként élő magyar egyének között”. Rámutat, hogy amikor a magyar kormány magyar állampolgárságot ajánlott a határon túli magyaroknak, „egyoldalúan megsértette a békeszerződéseket”. Ezt nevezi Bauer „lágy revizionizmusnak”. Ezen túlmenően az Orbán-kormány létrehozott egy szervet, amelyet a Magyar Állandó Konferenciának neveznek, amely döntéseket hoz Budapesten,ezeket később kiterjesztik a szomszédos országok magyar pártjaira is. 1913-től az összes helynevet gravírozva, a kormány „üzenetet küld az egész világnak, hogy nemcsak a magyar állam magyar kisebbségének tagjait, hanem a történelmi magyarországi önkormányzatokat is figyelembe veszi”, amely végső soron „az I. világháború előtti „teljes újrateremtés” szimbolikus kifejezése.”

Talán Bauer túlbecsülte az emlékmű tervének jelentőségét, de következtetéseit nehéz megvétózni. A Magyar Nemzet szerkesztősége megpróbálja megmagyarázni az emlékmű jelentését, de az értelmezés nem meggyőző. Azt állítja, hogy „az emlékmű nem a múlt század veszteségeiről szól, hanem a nemzeti hovatartozásról.” Az a tény, hogy a helynevek listája nemcsak a feladott területekről származik, hanem a mai magyarországi önkormányzatokat is jelenti. Sajnos nehéz tudni, hogy a szerkesztőség melyik hovatartozásról beszél. Ez homályosan utal „mindannyiunkra”, de kétséges, hogy a „mindannyian” magába foglalná a magyar Királyság korábbi etnikai nem-magyar állampolgárait is.

Mindhárom szerző egyetért abban, hogy az emlékmű „revizionista” üzenetet küld, és hogy ez provokációnak tekinthető, amely megsértheti a szomszédos országok kormányait és népét. Hajlamosak vagyunk Nagy Blanka megjegyzését visszhangozni: „Essünk át rajta.”

 

Forrás: Hungarian Spectrum (Fordítás TFP)

További bejegyzések

Szólj hozzá

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. A szükséges mezőket *

Feliratkozás a hírlevélre




Ajánlatok

Legutóbbi bejegyzések

A weboldal cookie-kat alkalmaz. A böngészés folytatásával beleegyezik a használatukba. További ezzel kapcsolatos információért olvassa el
a cookie-kra vonatkozó szabályzatot
Cookie beállítások
Elfogadom a cookie-kat
A weboldal cookie-kat alkalmaz. A böngészés folytatásával beleegyezik a használatukba. További ezzel kapcsolatos információért olvassa el
a cookie-kra vonatkozó szabályzatot
Cookie beállítások
Accept All Cookies