Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor pénteken azt mondta, hogy az igazságszolgáltatási törvényeket módosító sürgősségi rendeletet kritizáló bíráknak igazuk van, kritizálva a kormányt a szabályozó jogügylet tartalmáért és a bírák és ügyészek karrierjének szétválasztásának elvéről.
Az újságírói felkeresésre a kolozsvári RMDSZ Kongresszus előtt Kelemen Hunor azt nyilatkozta, hogy megérti azon ügyészeket és bírákat, akik tiltakoztak, mert nem jó, ami történik.
“Nem a tiltakozásokkal, de problémám van a 7-es számú sürgősségi rendelettel és igazuk van azoknak, akik kritizálják azt. 2017-ben és 2018-ban személyesen és az RMDSZ is támogattuk a bírák szétválasztását az ügyészi karriertől, és azt hiszem, jó dolgot tettünk. Azt állítottam, hogy a Legfelsőbb Bírói Tanácson belül az ügyészségnek foglalkoznia kell az ügyészekkel, a bírák a bírákkal és a két kategória karrierjével a bírói testületben. Most jönnek és megmondják, hogy mindent vissza kell csinálni úgy, ahogy volt. Nem látom az érvelést. Tévedés, ha egy év után megváltoztatjuk a szabályt, nem hiszem, hogy a kormány jó javaslatot tett ezzel a rendelettel, és megértem az ügyészeket és bírákat, akik ma kimentek (péntek – nr) tiltakozni, mert nem jó, ami történt ”- mondta Kelemen, a Mediafax szerint.
Rámutatott, hogy nem tudja, miért váltotta ki ezt a sietést és miért változtatta meg a véleményét az igazságügyi miniszter vagy valaki más, mert meg volt győződve arról, hogy ami a karrierek elkülönítésével történt helyes volt és így kellene maradnia. “Nem változtathatnak magyarázat nélkül azon amit a múlt évben megszavaztunk az ügyészek és a bírák karrierjéről” – mondta az RMDSZ elnöke.
Forrás: HotNews (Fordítás TFP )

























Szólj hozzá
Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. A szükséges mezőket *