Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor, kedden azt nyilatkozta, hogy a pártja nem fogja támogatni az igazságügyi minisztert, Tudorel Toader-t, az ellene irányuló indítvány ügyében és az Unió parlamenti tagjai szavazással fogják megbüntetni őt, írja az Agerpres.
“Ezúttal nem támogatjuk Toader-t. Ez egy egyszerű indítvány, a Parlament kontrolálhatja egy ügyvezető miniszter munkáját. A kollégáimnak holnap reggel lesz egy gyűlése, de ezekben a kondíciókban nem fogjuk támogatni Toader-t. Az indítványban sok olyan dolog van, amikkel én nem értek egyet, ami a sürgősségi rendeletet illeti, nincs egy racionális érvünk sem”, mondta Kelemen Hunor a TVR1-nek.
Hozzátette, hogy a parlamenti tagok nem lehetnek a “szükséges idióták”.
“Amikor támogattuk az igazságszolgáltatásban és a bírók szakmai pályafutásában történő változtatásokat, amelyek során a két pályafutás – az ügyészeké és a bíróké- külön lett választva, egy egészséges alapelvet támogattunk, egy jó ötletet támogattunk teljes meggyőződéssel csináltuk (…). Az igazságügyi miniszter nem jött el a Parlamentbe, nem volt semmilyen álláspontja sem, annyit mondott, hogy a Parlament foglalkozik a törvényekkel, a minisztérium nem szól bele, a Parlamentben lévők munkája. Három héttel ezelőtt arra ébredtünk, hogy az Igazságügyi Minisztérium és a kormány jogszabályokat hoz létre és elront mindent, amit mi csináltunk (…), hirtelen Toader hoz jogszabályokat létre a Parlament helyett. Ahhoz, hogy azt lássuk meg ma, hogy megint meg van változtatva a 7-es sürgősségi rendelet, az eredeti változatba állt vissza. Nem lehet egyik napról a másikra ilyent csinálni, úgy tűnik hiába beszéltünk, hiába dolgoztunk, egyszerűen valakinek ‘a szükségszerű idiótái voltunk’.”, nyilatkozta az RMDSZ elnöke.
A “Tudorel Toader és PSD-ALDE, vegyétek le a mocskos kezeteket az Igazságügyről” című indítványt 91 PNL és USR képviselő kezdeményezte, kedden volt megvitatva a képviselőházban és a végső döntést szerdán fogják meghozni.
Florin Iordache, PSD helyettes, kedden indított támadást az igazságügyi miniszter ellen, azzal vádolta, hogy nem tartja tiszteletben a PSD-ben hozott döntéseket a büntető törvénykönyvvel kapcsolatos sürgősségi rendeleteket tekintve.
Iordache javasolta Toader-nek, hogy adja be a felmondását az Igazságügyi Minisztériumban.
Tudorel Toader, igazságügyi miniszter, azt nyilatkozta, hogy ha eltávolítják a funkciójából tiszteletben fogja tartani a döntést és az utolsó pillanatig teljesíti a kötelezettségeit.
A PSD elnöke, Liviu Dragnea, egyértelmű figyelmeztetést küldött az igazságügyi miniszternek, érzékeltetve, hogy az indítvány, amelyet szerdán vitatnak meg, valószínűleg el lesz fogadva.
Forrás: G4Media (TFP fordítás)

























Szólj hozzá
Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. A szükséges mezőket *