Az elmúlt héten az Európai Parlament elfogadta az én kollégám, Judit Sargentini által készített magyarországi jelentést, amelyben felszólította az EU-Szerződés 7. cikkelye szerinti mechanizmus megindítását. Ez az első alkalom, amikor az EP ilyen döntést hoz.

Néhány hónappal ezelőtt az Európai Bizottság ugyanazt a jogi hivatkozást alkalmazta a lengyel kormány ellen. A 7. cikkely – sokszor idézett, de ritkán olvasható – lehetővé teszi mind a két intézmény, mind a tagállamok egyharmada számára, hogy felszólítsa a Tanácsot annak megvizsgálására, hogy egy uniós országban a jogállamiság ellentétes-e. Ezt több okból is mondom, de elsősorban azért, mert Orbán Viktor az EP vitájának jelentőségét kereste, és azt állította, hogy ténylegesen büntetni kell a bevándorlási politikát. Bárki, aki a politikai évkönyveket kutatja, azt fogja találni, hogy a magyar miniszterelnököt bírálta az igazságszolgáltatáshoz való hozzáállás, az oktatás és a sajtó – a jogállamiság fontos dimenziói – előtt jóval azelőtt, hogy a közelmúltbeli migrációs hullám elérte az európai partokat így megfélemlíti az egykori liberális átalakulását kegyetlen konzervatívvá.

Érdemes idézni a 7. Cikkelyből, amely szerint a “jogsértés súlyos megsértésének egyértelmű kockázata” megtalálásához négyéves többségre van szükség az Európai Tanácsban. Ez azért hasznos, mert sok kommentátor rögtön azt mondta, hogy a Tanács jelenlétét a 7. cikkely alkalmazása során mindenkor egyhangúan kérnék. Ez nem így van. Egyhangú döntésre csak akkor van szükség, ha a Tanács a párbeszéd és ajánlások révén orvosolni kívánja az államháztartás által teremtett helyzetet.

Az EP határozatának politikai tartalmára hivatkozva három olyan szempontot említek, amelyek számomra relevánsnak tűnnek. Az első a strasbourgi székhelyű intézmény azon törekvésével kapcsolatos, hogy a jogállamiság tekintetében nem múlja felül a Bizottságot. Ha Juncker és Timmermans felvette Varsót, az európaiak 70% -a úgy érezte, hogy Budapesten a többség akarata nem a közérdeket, hanem a partizán többségét érinti.

Másodszor, az EP határozatát az EPP, az Orbán párt parlamenti frakciójának fontos változása után tették lehetővé. Eddig a magyar miniszterelnöknek címzett kritikákat a politikai csoport többsége, amelynek részese vagyok én is figyelemmel kísérte baloldali támadásként, amelynek következménye, hogy gyengít minket, embereket. A kollégák, akik támogatták Orbánt, azt mondták, hogy jobb, ha mellettünk áll, mint ellenünk, mert így “háziasítani tudnánk”. Ezúttal az EPP tagjai többsége a politikai szövetségük ellen szavazott.

Harmadszor, megjegyezném, hogy az EPP határozat kihívást jelent a többi politikai család számára. Ha a nép megbünteti a Fidest, a szocialisták még a máltai, szlovákiai vagy romániai testvéri pártokra sem tehetnének valamit? Az EP-ben a liberálisok nem látják-e a Cseh Köztársaságban a Babis-nak vagy – nekünk – a Tariceanu-formációnak nyújtott támogatást? Ezek voltak a Sargentini-jelentés után felvetett kérdések.

Există, desigur, o dimensiune electorală în toată disputa, veţi spune. Aşa e. Partidele există în parlament şi în campanie. Iar cea pentru viitorul PE se apropie…

Természetesen van egy választási dimenzió az egész vitában, azt mondja. Így van. A pártok a parlamentben vannak és a kampányban. Az EP jövőjéről szóló választás csak most következik…

Forrás: M.adevarul