Augusztus 15-én a The New York Times-ban megjelentetett egy cikket Patrick Kingsley, a lap törökországi nemzetközi tudósítója, a címe szerint “Magyarország vezetõjét Obama elkerülte, de Trump személyében barátra talált”, ami természetesen visszhangzott Magyarországon. Kingsley az év eleje óta gyakran beszámol Magyarországról, és jelentős ismereteket mutat a jelenlegi magyar politikai helyzetről.

A cikk alapvetően Orbán Viktor illiberális rezsimjére vonatkozó amerikai politika lehetséges változásaira utal. A korábbi USA adminisztráció során a kapcsolat mélyen lefagyott. Most, Kinsley különböző amerikai forrásai alapján, új taktikát fognak alkalmazni. Washington megkezd egy konstruktív párbeszédet, amely – a Külügyminisztérium reményei szerint – kézzelfogható eredményeket fog elérni, végső célja pedig Magyarország kapcsolatának erősítése az Atlanti Szövetséggel.

Mielőtt a jelenlegi amerikai-magyar kapcsolatok saját értékeléséhez jutok, a Times cikkje nyomán mintavétellel szeretném bemutatni a magyar médiában megjelenő címsorokat. A magyar idők szerint “Trump szövetségest lát Orbán Viktorban”. Sztárklikk olyan messzire megy, hogy bejelenti, hogy “Orbán meghódította Amerikát”. A HVG véleménye szerint “Trump végre komolyan veszi Orbán Viktort”, míg azonnali.hu firtatja, hogy “Trump a magyarok új barátja”-e. Pesti Srácok örömmel jelentette be, hogy “az amerikai és a magyar kapcsolatok ilyen látványos javulását Orbán Viktor és a magyar kormány stabil politikájának köszönheti”, hozzátéve, hogy erről még a liberális New York Timesnak is, habár vonakodva, jelentést kellett tennie. A következtetés az, hogy “Trump elnök úgy tekint Orbánra, mint egy természetes szövetségesére.” Az összes olyan címsor közül, amelyet találtam, csak egy kerülte el a szenzációt: 24.hu egyszerűen kijelentette: “Az Egyesült Államok már nem találja az Orbán elszigetelését jó ötletnek.”

Először is az az állítás, miszerint az amerikai külügyminisztérium Wess Mitchell európai és eurázsiai ügyekért felelős titkárává kinevezésével másfajta külpolitikát tervez Magyarország felé, nem új. Charles Gati és Heather A. Conley közösen megjelentettek egy véleményt a The Washington Post-ban, amelyben arról számoltak be, hogy “ez a közigazgatás úgy véli, hogy a magas szintű kapcsolattartást és a kritikát visszatartva javítani fog egy autoriter rezsim viselkedésén”. Gati és Conley cikkét lefordították magyarra. Ezenfelül több posztot is szántam a Washington és Magyarország közötti tárgyalásokra, kezdve Szijjártó Péter külügyminiszter washingtoni látogatásával, január közepén. A találkozó után csönd volt, de körülbelül egy hónappal később Wess Mitchell utazott Párizsba, hogy közvetítse Pavlo Klimkin és Szijjártó ukrán külügyminiszter között. Az Egyesült Államok megpróbálta meggyőzni Budapestet, hogy dobja el a kemény ellenkezését Ukrajnával kapcsolatban a NATO-hoz és az Európai Unióhoz való közeledésében. Washington nyilvánvalóan felajánlott valamit cserébe: talán Orbán Viktor részére egy meghívót, hogy találkozzon a Fehér Házban lelkitársával és javítson a két ország közötti kapcsolaton.

Bármi is történt Mitchell és Szijjártó között januártól májusig tartott három találkozón, a magyar kormány nem gondolta meg magát az ukrán kérdésben. Még a csúcstalálkozó május 28-án, Mike Pompeo és Szijjártó között sem változtatott a magyar álláspont. A The New York Times közelmúltbeli cikke nem érinti a két diplomata közötti beszélgetés lényegét, ami a jelenlegi amerikai-magyar kapcsolatok természetét megnehezíti. Már említettem egy összefoglalót a beszélgetésről, de azt hiszem, érdemes újra közzétenni:

    Michael Pompeo, a szovjet külügyminiszter szerdán Washingtonban találkozott Szijjártó Péterrel. Ketten közös érdeklődési területekről és lehetőségekről tárgyaltak annak érdekében, hogy országaink közötti együttműködés fellendüljön. A titkár hangsúlyozta az élénk civil társadalom fenntartásának fontosságát. A titkár azt is hangsúlyozta, hogy sürgősen segíteni kell Ukrajnát az orosz agresszióval szemben, beleértve a Ukrajna NATO-elkötelezettségének előmozdításának és támogatásának fontosságát, valamint az oroszországi rosszindulatú befolyást Közép-Európában. Mindkét fél egyetértett abban, hogy Európának diverzifikálnia kell az energiaforrásait, és megvitatta az Egyesült Államok növekvő befektetéseit Magyarországon. A miniszter és a külügyminiszter kötelezettséget vállalt a Védelmi Együttműködési Megállapodás megkötésére az elkövetkező napokban.

A találkozó óta Magyarország és Ukrajna közötti kapcsolatok még rosszabbul alakultak. Elég, ha elgondolkodnánk Ukrajna mérges reakciójára  a Tusványosi Szabadegyetemen elhangzott Orbán beszédével kapcsolatban, amelyben kijelentette, hogy Ukrajna “tagságára a NATO-ban és kilátásaik EU-tagságuk gyakorlatilag nulla.” A Zakarpattia “gazdasági fejlődésének” szentelt minisztériumi szakember kinevezése izgalmat okozott Kijevben. Semmi sem mozdította Orbánt az ukrán problémával kapcsolatban az amerikai koncessziók ellenére. Washington például 700 millió dolláros támogatásban részesítette a vidéki magyarországi független médiumokat.

A magyar fél sem utasítja el a Közép-Európai Egyetem kérdését, annak ellenére, hogy az új amerikai nagykövet, David Cornstein bőven világossá tette, hogy ez az aláírás előfeltétele a jobb amerikai-magyar kapcsolatoknak.

Tehát nem venném biztosra, hogy megérkezett egy új korszak a washingtoni és budapesti kapcsolatok között. Az Orbán-rendszer, legalábbis jelenleg is, nem hajlandó teljesíteni a kapcsolatok javításának feltételeit. Természetesen lehetséges, hogy a következő néhány hónapban egy teljesen más Orbán Viktort fogunk látni, aki teljesen ésszerű, és nem akadályozza Ukrajnával való NATO-elkötelezettséget, és aláírja a New York állam és Magyarország között létrejött egyezség beleegyezését, amit majdnem másfél éve készen van. De egy ilyen átalakulás valószínűtlen.

Nem osztom azokat a nézeteket, ami Simonyi Andrással egyezve, egykori washingtoni  magyar nagykövet, úgy gondolják, hogy az USA-nak “igyekezzen ezeket a srácokat a nyugati pályán tartani.” Orbán Viktor jól megmutatott kettősége miatt az erőfeszítések valószínűleg nem lesznek sikeresek. A végeredmény lehet az Egyesült Államok emberi jogi és demokratikus intézményeinek elhagyása Magyarországon, valamint Orbán Viktor kettős játékának folytatása Oroszországgal és Ukrajnával való kapcsolataiban.

Az amerikai politikai döntéshozóknak meg kell hallgatniuk azokat, akik jobban ismerik Orbán Viktort és rezsimet. Olyan okos emberrel kell foglalkozniuk, aki sem erkölcsi kegyetlenséggel, sem pedig igazság iránti vonzattal nem rendelkezik. Az Orbán olyan messzire mutató terveket birtokol, amelyek veszélyt jelentenek Európára, sőt az Egyesült Államokra is. A másik nap Jacek Czaputowicz lengyel külügyminiszter egy interjúban, amelyet a konzervatív heti Siecinek adott, felhívta a figyelmet “a magyarok orosz politikával való bizonyos fokú konvergenciájára”, amelyek “revizionizmushoz vezethetnek”. Számomra egyértelmű, hogy Orbán reméli a magyar-ukrán határ mentén területi felülvizsgálatot, amikor az idő megérkezik. Az amerikai diplomatáknak szemüket és füleiket nyitva kell tartaniuk, és nagyon óvatosnak kell lenniük.

Forrás: Hungarian Spectrum