Kicsit elkéstem a július végétől folytatott vita lefedésével Filippov Gábor “A hibrid ellenvolúciók kora” című esszéről. Filippov Ph.D. jelölt a Közép-Európai Egyetemen. Néhány évvel ezelőtt az ATV-n gyakran szerepelt egy kétszemélyes politikai elemzői csoport részeként, de többé-kevésbé eltűnt a közvélemény szemszögéből. Ez az esszé visszahozta a középpontba, mert röviddel a kiadvány megjelenése után néhány politikai elemző kérdést vetett fel véleményével kapcsolatban.

Az esszé hosszú, de néhány mondatban összegezhetem az üzenetet. Először is Magyarország nem egy diktatúra, sem demokrácia; ez egy hibrid rendszer. Másodszor, ez csak egy a számtalan olyan rendszer közül, amely az elmúlt évtizedekben keletkezett. Az Orbán-rezsim nem “mutált fasizmus”, ahogy Ungváry Rudolf nevezi, sem “posztkommunista maffia állam”, ahogyan azt Magyar Bálint meghatározta. Valójában ezek az “elavult összehasonlítások” és a “féligazságok” torzítják felfogásunkat és megbecsülik elemzésünket.

Hogyan alakultak ezek a hibrid politikai rendszerek? A hidegháború befejezése után a legtöbb autokrata rájött, hogy “a demokráciát nem szabad ideológiai eszközökkel legyőzni”, mert az emberek nagy többsége demokráciában szeretne élni. De azt is felismerték, hogy a demokratikus intézményeket nem kell megsemmisíteni. Ehelyett ártalmatlan entitásokká alakíthatók, amelyek biztosítják rendszerük demokratikus nyomását.

Ezeket a rendszereket “illiberális demokráciáknak” vagy “szabályozott demokráciáknak” nevezték, de ma már többnyire “hibrid rendszerek” címkével jelölték, ami “a demokratikus intézmények keveréke és a hatalmi politika antidemokratikus gyakorlása, a demokrácia és a demokrácia és tiszta diktatúra közötti átmenet. ”

Részben Filippov ezeket a politikai rendszereket “versenyképes hibrid rendszereknek” nevezi, amelyeket Steven Levinsky és Lucan Way munkájáról kölcsönzött. Ez egyszerűen azt jelenti, hogy időszakosan választások zajlanak, amelyek időnként veszélyt jelenthetnek a hibrid rendszer létezésére. Ezek a választások ezért nem valósulnak meg egyenlő feltételek mellett. Mégis, Filippov ragaszkodik ahhoz, hogy egy tehetséges ellenzékkel egy ilyen hibrid rendszer megdönthető.

Filippov leírja az összes hibrid rendszer lényeges magját. A “hibrid franchise” kifejezést használja, amely szerintem azt jelenti, hogy az az 50 hibrid rendszer, amely nyilvánvalóan ma létezik, közös receptet követ. (1) El kell kerülni a közvetlen elnyomást. Például az alkotmánybíróság eltörlése helyett elegendő korlátozni hatáskörét. Korlátozott véleménynyilvánítási szabadság megengedett. A demokratikus felajánlások hasznosak a rezsim számára, mert megtévesztik az átlag polgárt abban, hogy úgy vélje, hogy a demokrácia még mindig létezik. (2) A viszonylagos nyitottság tulajdonképpen a rezsim forrása, hiszen a közvélemény-kutatások és az ellenzéki sajtóban levő kritikus cikkek révén a rendszer képes felmérni a közhangulatot és ezáltal módosíthatja a politikáit. (3) A demokrácia szlogenjei és intézményei a leghatékonyabb fegyver a demokrácia ellen. Itt azt hiszem, Filippov arra hivatkozik, hogy a kormány hajlandó beszélni arról a túlnyomó támogatottságról, amelyet a párt és a kormány a törvényes igények figyelmen kívül hagyásának indoklásaként élvez. (4) Az erő privatizálható és kiszervezhető. Ezen a rendszereknek nincs szükségük Gestaposra, NKVDra vagy ÁVOra; magánbiztonsági szolgáltatásokat, labdarúgó huligánokat használnak. (5) A nem kormányzati szervezeteket nem kell tiltani; elég megtörni őket. Az elmúlt pár évtizedben több mint 50 hibrid rendszer fogadta el a polgári csoportok tevékenységét korlátozó törvényeket.

Filippov azt állítja, hogy fontos felismerni, hogy a hibrid rendszer kevéssé hasonlít a “klasszikus” huszadik századi diktatúrákhoz; “Semmiképpen sem hasonlíthatók össze a náci Németországgal vagy Sztálin Szovjetunióval”. Magyarországon mindkét fél túlságosan eltúlzott. Az ellenzék helyesen rámutat a demokrácia és a jogállamiság degradációjára, de “a másik oldal helyes, ha a diktatúrához, a fasizmushoz és a sztálinizmushoz való viszonyát túlzásnak tartja, és rámutat a brutális zsarnokság hiányára és a a választásokon. “Filippov véleménye szerint” a genetikus rendek alaptalan összehasonlítása, amely elutasította a pluralizmus minden formáját, kezdetben elferdít minden kritikát. ”

Filippov komolyan bírálja a jelenlegi ellenzéket, amely úgy működik, mintha politikai tevékenységet folytatna egy “konszolidált demokráciában”. Az ellenzéki pártok sajtótájékoztatókat adnak ki, jogalkotási javaslatokat terjesztenek elő, interpellációt folytatnak, reggel vagy este pedig interjúkat készítenek az ATV-n. De “a politikusok feladata a politika visszafogása.” Filippov figyelmeztet, hogy “a hibrid rezsim nem a sajtótájékoztató politika tere.” Sajnos ő nem árulja el az úgynevezett hibrid rendszer kezelésének megfelelő módját.

Ez egy hatalmas téma, és itt csak a felületet ragadják meg, de komoly problémákkal szembesülnek a Filippov sémájával, amelyet az Egyesült Államokban és másutt olyan politológusokkal fogadtak el, akik a hibrid politikai rendszerek fogalmával foglalkoznak. Úgy vélem, hogy a “hibrid” rossz kifejezés az autokratikus rezsimek leírására. A hibrid a két elem, ebben az esetben a diktatúra és a demokrácia keveréke, de Filippov elismeri, hogy a rezsim “feltörte” a demokratikus intézményeket. A szóhasználat feltörése azt jelenti, hogy átveszi. De ha egy diktatórikus hatalom elpusztította a demokratikus intézmények lényegét, nem beszélhetünk e két összetevő keveredéséről. És természetesen nem beszélhetünk – ahogy Filippov is teszi – a diktatúra és a demokrácia közötti átmenet. Egy pillanatra azon gondolkodik, amikor az Orbán rendszer egy hibrid rendszer kategóriájába esett. Az a tény, hogy Orbán Viktor, majdnem hivatalba lépése után, bejelentette szándékát egy újfajta politikai rendszer, a “Nemzeti Együttműködési Rendszer” létrehozására. Ami később történt, tervének gyors végrehajtása volt.

Nem tartott sokáig, hogy a kritikusok hibát találjanak Filippov Gábor Orbán rezsimének “hibrid politikai rendszerként” való meghatározásában.

Forrás: Hungarian Spectrum