A kormány az év második felében a beruházásokra összpontosít, pénteken jelentette be Viorica Dăncilă miniszterelnök.
“Ha az év első felében az életszínvonal növelésén dolgoztunk, a masodik felében (…) a beruházásokra fogunk összpontosítani és minden tőlünk telhetőt megcsináluk, hogy minél több befektető legyen Romániában és, ugyanabban az időben, megteremtjük azt a környezetet, amely arra ösztönöz minél több befektetőt, hogy Romániába fektessenek be. (…) Sokan mondták, hogy a befektetők nem hisznek a Romániába való befektetésben, mert nincs előreláthatóság, mert azok a mértékek, amelyeket mi felállítunk nem azok, amibe befektetnének. Sok hamis tényt hallottam, de egy összehasonlítást csináltam 2016, amikor a kormány nulla, 2017, amikor próbálkozott a kormány is, és 2018 között, észrevehetjük, hogy az eredmények nagyon jók, valamint a külföldi befektetők nem, hogy bíztak a romániai befektetésekben, de több befektetésünk is van, mint más években”, mutatott rá Dăncilă, a Szociáldemokrata Nők Szövetségének Nyári Politikai Iskolájában.
Ugyanakkor rámutatott arra, hogy az ügyvezető módosította a közbeszerzési törvényt és elfogadta a köz- és magánszféra partnerségi törvényét.
“Módosítottuk a közbeszerzési törvényt, a befektetők számára egy nagyon fontos törvényt, de ezt a helyi hatóságok is kérték. A törvényt a magán közpénzügyi partnerségnek adtuk át, és itt van 21 stratégiai célkitűzés a köz- és magánszféra partnerségére, valamint az utolsó kormánytalálkozón elfogadtuk a földi vizsgálatot az első köz-magán partnerségi projektre – a Ploiesti, Comarnic, Brassó autópályára”- mondta Dăncilă.
Forrás: Agerpres

























Szólj hozzá
Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. A szükséges mezőket *