Kelemen Hunor bírálja az igazságszolgáltatási törvények megváltoztatását: megértem az utcára vonuló ügyészeket és bírákat. Nem jó, ami történt

Kelemen Hunor bírálja az igazságszolgáltatási törvények megváltoztatását: megértem az utcára vonuló ügyészeket és bírákat. Nem jó, ami történt

 

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor pénteken azt mondta, hogy az igazságszolgáltatási törvényeket módosító sürgősségi rendeletet kritizáló bíráknak igazuk van, kritizálva a kormányt a szabályozó jogügylet tartalmáért és a bírák és ügyészek karrierjének szétválasztásának elvéről.

 

Az újságírói felkeresésre a kolozsvári RMDSZ Kongresszus előtt Kelemen Hunor azt nyilatkozta, hogy megérti azon ügyészeket és bírákat, akik tiltakoztak, mert nem jó, ami történik.

 

“Nem a tiltakozásokkal, de problémám van a 7-es számú sürgősségi rendelettel és igazuk van azoknak, akik kritizálják azt. 2017-ben és 2018-ban személyesen és az RMDSZ is támogattuk a bírák szétválasztását az ügyészi karriertől, és azt hiszem, jó dolgot tettünk. Azt állítottam, hogy a Legfelsőbb Bírói Tanácson belül az ügyészségnek foglalkoznia kell az ügyészekkel, a bírák a bírákkal és a két kategória karrierjével a bírói testületben. Most jönnek és megmondják, hogy mindent vissza kell csinálni úgy, ahogy volt. Nem látom az érvelést. Tévedés, ha egy év után megváltoztatjuk a szabályt, nem hiszem, hogy a kormány jó javaslatot tett ezzel a rendelettel, és megértem az ügyészeket és bírákat, akik ma kimentek (péntek – nr) tiltakozni, mert nem jó, ami történt ”- mondta Kelemen, a Mediafax szerint.

 

Rámutatott, hogy nem tudja, miért váltotta ki ezt a sietést és miért változtatta meg a véleményét az igazságügyi miniszter vagy valaki más, mert meg volt győződve arról, hogy ami a karrierek elkülönítésével történt helyes volt és így kellene maradnia. “Nem változtathatnak magyarázat nélkül azon amit a múlt évben megszavaztunk az ügyészek és a bírák karrierjéről” – mondta az RMDSZ elnöke.

 

Forrás: HotNews (Fordítás TFP )

További bejegyzések

Szólj hozzá

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. A szükséges mezőket *

Feliratkozás a hírlevélre




Ajánlatok

Legutóbbi bejegyzések

A weboldal cookie-kat alkalmaz. A böngészés folytatásával beleegyezik a használatukba. További ezzel kapcsolatos információért olvassa el
a cookie-kra vonatkozó szabályzatot
Cookie beállítások
Elfogadom a cookie-kat
A weboldal cookie-kat alkalmaz. A böngészés folytatásával beleegyezik a használatukba. További ezzel kapcsolatos információért olvassa el
a cookie-kra vonatkozó szabályzatot
Cookie beállítások
Accept All Cookies