Érkezhetnek-e tömegesen migránsok Romániába? A kérdés azután merült fel, hogy Bukarest késznek mutatkozott öt menedékkérő befogadására. Szakértők szerint a lakosság magas fokú elutasítása miatt nincs esélye egy migránsbarát politikának, Románia csupán diplomáciai gesztust tett a felajánlással. Járhatatlan út. Bár az ország komoly munkaerőhiánnyal küzd, nehéz lenne migránsbarát kampányra építeni Romániában
Románia – több más uniós állam mellett – jelezte, hogy hajlandó lenne átvenni néhány migránst azok közül, akik a tavaly december 22-e óta Málta partjainál veszteglő két civil mentőhajón tartózkodtak. A hajókhoz legközelebbi országok közül sokáig egyik sem adott engedélyt a kikötésre. Málta és Olaszország is szigorúan korlátozta a mentőhajók fogadását 2018-ban, és nem akartak engedékenységet mutatni. A helyzet januárra drámaivá vált, végül a máltai kormány múlt szerdán engedélyt adott, hogy a hajók kikössenek, miután garanciát kapott további több mint kétszáz, korábban érkezett migráns elosztására néhány uniós ország között.
De milyen valójában a román hatóságok viszonyulása a migránskérdéshez, s mire számíthatunk a közeljövőben? Megszokhattuk, hogy Románia a külpolitikája kialakítása során leginkább a kivárásra játszik, és a legmesszemenőbben figyelembe veszi akár az Egyesült Államok vagy éppen a nagyobb európai uniós tagállamok álláspontját.
“Tehát a román nemzeti érdek érvényesítését a leginkább a nagy országokkal való jó kapcsolatok kialakításának rendeli alá, illetve ettől reméli” – fogalmazott lapunknak Illyés Gergely politológus.
Szerinte az is rendre zavarokat okoz, hogy a román külpolitikát illetően a kormány és az államfő sok esetben különböző utat követne, ez a román alkotmány vonatkozó rendelkezéseinek zavarosságára és az ebből kialakult szokásjogra is visszavezethető.
A budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa elmondta, az illegális migráció vagy általában az európai bevándorlási politika tekintetében Románia eddig az óvatosságra játszott, nyilvánosan az elnök, de a kormány sem fogalmazott meg egyértelmű álláspontot a kérdésben. Mindazonáltal Klaus Johannis az Európai Tanácsban azt képviselte, hogy ne legyenek kötelező kvóták, csak önkéntes alapú befogadás – tette hozzá az elemző.
„A mostani döntés, hogy Románia elvi beleegyezését adta néhány migráns befogadásának, inkább egy diplomáciai gesztusnak értékelhető: Románia az Európai Unió Tanácsának soros elnökeként úgy érezhette, hogy elvárják tőle ezt a lépést. Ugyanakkor ez a döntés is zárójelbe teszi azt a nagyon lényeges kérdést, hogy lesznek-e olyan migránsok, akik Romániában akarnak letelepedni, illetve hogy a nagyon eltérő fejlettségű EU-ban hogyan lehet kötelezni arra a migránsokat, hogy egy viszonylag szegény országba menjenek” – hangsúlyozta Illyés Gergely.
Azt is fontosnak tartotta elmondani, hogy a román közvéleményben ez a kérdés csak nagyon marginálisan van jelen, a sajtóban ritkán lehet olvasni arról, hogy az Európai Unióban komoly viták vannak ebben a kérdésben.
„Sőt általánosságban is nagyon felszínesen és ritkán foglalkozik a román sajtó az EU-val és a fő európai témákkal. Romániát az illegális bevándorlás alig érintette, néha elfognak a Temesvárhoz közeli határszakaszon néhány embert, de az erről szóló hírek rendszerint nem érik el a bukaresti sajtó ingerküszöbét” – mondta az elemző.
Vladimir Ionaș szociológus a Krónika megkeresésére arra emlékeztetett, hogy az Avantgarde közvéleménykutató cég egy korábbi felmérése szerint a románok többsége – ötvenöt százalékuk – negatív véleménnyel van a muszlim országokból érkező migránsokról.
„Az elutasítottság magas aránya talán meglepetés lehet azok számára, akik arra gondolnak, hogy Románia listavezető Európában az elvándorolt állampolgárokat illetően. Azonban ha a romániai véleményformálók, a közbeszédet befolyásolók utóbbi öt évben tapasztalt retorikáját, néhány szomszédos ország migrációs politikáját, a muszlimokkal kapcsolatos európai híreket vesszük alapul, érthető a román vélekedés. Annál is inkább, mert Romániában teljességgel hiányoztak azok a hangok, amelyek nyilvánosan kiálltak volna egy migránstámogató politika mellett” – fogalmazott az Avantgarde szakértője. Mint mondta, annak ellenére, hogy a több millió, jobb életre vágyó román távozása után az ország komoly munkaerőhiánnyal küzd, most rendkívül nehéz lenne egy, a németországihoz hasonló migránsbarát kampányra építeni bárkinek is Romániában.
Ionaș nem számít arra, hogy Románia nagyszámú bevándorlót fogadna be. Jelenleg öt migránsról van szó, s amikor a bukaresti hatóságok a befogadandók végleges számáról tárgyalnak, figyelembe kell venniük a románok s ezen belül a politikum és az ortodox egyház elutasító álláspontját.
Forrás: Krónika

























Szólj hozzá
Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. A szükséges mezőket *