Az elmúlt napokban Románia a Nagy Unió századik évfordulóját ünnepelte. A valódi ünnepség ezen pillanataiban, miközben büszke volt arra, hogy Romániában él, a marosvásárhelyi kórházi ágyon eltávozott az élők sorából a 88 éves Hajdú Győző – egy értékes ember, egy igazi példa a jövő román és magyar generációjának.

Az Igaz Szó, az erdélyi magyar írók folyóiratának több mint negyven évig volt vezető főszerkesztője, az Együtt-Together román-magyar kulturális szövetség elnöke és a megegyező nevű újság főszerkesztője volt. Ez a férfi nem vágyott másra, csupán a román és magyar kultúra közelebbhozására. Több ezer és valószínűleg több tízezer cikket írt a román-magyar kapcsolatról, több ezer román és magyar könyvet fordított a két ország költőitől és íróitól, több ezer kulturális rendezvényt rendezett meg a román-magyar kapcsolatok javítására.

Majdnem minden december elsején kulturális akciókat szervezett Bukarestben vagy Marosvásárhelyen, megpróbálva bizonyítani, hogy a jelenlegi RMDSZ politikusok és magyar tisztviselők tézise hazugság, amely szerint a román nemzeti ünnep gyásznap. Ráadásul Hajdú Győző egyike azon kevés magyar újságíróknak, akiknek bátorsága volt az RMDSZ és más magyar szervezetek autonómiával kapcsolatos kívánságainak nyilvánosan elítélni. Bátorsággal jelentette ki, hogy ez a küzdelem, amelyet Budapest határozottan támogat, nem más, mint mint egy kiméra (mitológiai lény), így a tisztviselők jól fizetett pozíciókat tarthassák meg a központi és a helyi közigazgatásban.

Néhány évvel ezelőtt volt akkora szerencsém, hogy véletlenül összetalálkozzak ezzel az emberrel. Teljes egyszerűséggel el voltam bűvölve szerénysége által, illetve egyszerű módja miatt, ahogyan a dolgok, és ugyanakkor a műveletek mélységének megvizsgálására volt képes. Annak ellenére, hogy Románia egyetlen kulturális intézményének pénzügyi támogatását sem élvezte, ezzel egyidőben az RMDSZ folyamatosan bombázta azzal, hogy nem támogatta e szervezet politikáját, Hajdú Győző mindig is hitt abban a lehetőségben, hogy hétköznapi embereket, románokat és magyarokat hozhasson össze politikai döntéseiktől függetlenül. Továbbá lenyűgözött az életről alkotott képe is.

Önmagát erős baloldali emberként definiálva, a magyar újságíró soha nem akart meggazdagodni a cselekedeti által. Épp ellenkezőleg, büszke volt arra, hogy az egyetlen vagyona, ami felbecsülhetetlen értékű, a könyvek és cikkek mögött hagyott kultúra, amelyet megpróbált létrehozni a 68 éven keresztül végzett munkáján keresztül. És így élte le életét. Folyamatosan, rendkívüli vitalitással alkotott, még a 88. életévében is, agilis, rejtélyes elmével. Olyan ember volt, aki energiájával és jó hangulata révén azt gondoltad, hogy az előtted álló személy 30 éves. Mellette a magyar kultúra öncélú emberei, mint Markó Béla, Kelemen Hunor vagy Sütő András labdába sem rúghatnak. Hajdú Győző tevékenysége a román és a magyar nép kultúrán keresztüli bevonásával szemben a Kulturális Minisztérium és a Nemzeti Személyazonosság minisztériuma csekély, ha egyáltalán létezik.

Sajnos, három nappal december elseje előtt, három nappal a Nagy Unió Centenáriuma előtt, Isten magához akarta venni Hajdú Győzőt a mennybe. Talán még itt szeretett volna maradni a Centenáriumra, nagy barátja, Adrian Paunescu mellett, akivel történelmet írt a román újságírásban. Anélkül, hogy túlzásba esnék, azt hiszem, ehhez az egyszerű embernek sokkal tartozunk, de a legfontosabb az a gondolat, hogy a román és magyar népnek békében és csendben kell élnie. Az optimizmus, a szerénység, a kis dolgok elismerése, egyszerű, bárki számára hozzáférhető, az élet filozófiája maradt. És mindezen dolgokhoz még ezt is hozzátenném: a gerincet. Ez az ember soha nem tagadta politikai meggyőződését, még akkor sem, ha nem illettek az időkbe, sohasem tagadta azt a meggyőződést, hogy a kultúra által két nép megközelíthető, soha nem tagadta azt a meggyőződést, hogy a jó és a harmónia végül felülkerekedik. Ez egy olyan életlecke, amelyet Hajdú Győző sok embernek adott … ez egy olyan lecke, amelyet ő adott, köztük sok románnak, akiknek a hazafiság olyan fogalom, amelyet csak a történelem könyvekben láttak … de ez egy olyan lecke, amelyet magyaroknak is szánt, azoknak, akik hirtelen azt állították, hogy ebben az országban nem érzik jól magukat …

Ezekben a napokban mind a románok, mind a magyarok egy nagyszerű személyiséget vesztettek az újságírásban … viszont mindkét nép egy kincstárnyi pozitív gondolattal maradt … elég csak néhányat elolvasni, hogy rájöjjünk, hogy az etnikumok közötti megértés és harmónia az egyetlen követhető út Európa ezen térségében, ahol a konfliktusok állandó jelleggel jelen vannak.

Nyugodj békében, Hajdú Győző!

Forrás: Historia.ro (Fordítás: TFP)