Tíznapos színházi fesztivál, a középpontban az identitás

Tíznapos színházi fesztivál, a középpontban az identitás

Szeptember 28-án veszi kezdetét a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Táruslata és román tagozata által közösen szervezett színházi fesztivál, a TranzitFeszt.
Ennek kapcsán tartott sajtótájékoztatót szerdán a színház büféjében Nagy Orbán, a színház főigazgatója és a két társulatigazgató, Bessenyei Gedő István és Ovidiu Caița.

Nagy Orbán köszöntőjében kiemelte: fontosnak tartja, hogy a színháznak van saját fesztiválja, mely idén tematikus lesz: az identitás fogalmát járja körül.

Ovidiu Caița, a román tagozat művészeti igazgatója és a román nyelvű előadások válogatója kiemelte: a fesztiválra meghívott előadások az alaptéma mellett ráközelítenek a román – magyar viszonyra, az együttélés árnyalataira.

Bessenyei Gedő István, a Harag György Társulat művészeti igazgatója, a magyar nyelvű előadások válogatójaként elmondta: a fesztiválprogramban 27 színházi előadás szerepel, mellette a társulat egy izgalmasnak ígérkező workshopon vesz majd részt Sardar Tagirovsky vezetésével. A műsort továbbá könyvbemutatók, szakmai beszélgetések is színesítik majd.

Számos értékes magyar nyelvű előadást láthat a szatmári publikum a fesztivál tíz napja alatt, mások mellett a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház, a Miskolci Nemzeti Színház, a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a kaposvári Csiky Gergely Színház előadásában. A programban szerepel továbbá a chicagoi Trap Door Theatre és a chișinăui Eugen Ionesco Színház, illetve két román-magyar nyelven játszó, a fesztiválba kétnyelvű előadásokkal beválogatott színházi műhely is – így az identitás fogalma valóban több szemszögből, nézőpontból lesz problematizálva, külön hangsúlyt fektetve a román-magyar együttélés kérdéskörére.

A román nyelvű előadások egy részével a centenárium előtt is tiszteleg a román tagozat, a magyar fesztiválkínálat pedig tartalmaz egy olyan előadást is (Visky András Júlia című darabjának Szabó K. István által rendezett előadását a debreceni Csokonai Nemzeti Színház vendégjátékában), amelyet a CE Szövetséggel társszervezésben lát vendégül a Harag György Társulat, a szövetség 27. országos konferenciája keretében, a Visky Ferenc 100 Emlékév alkalmából.

A fesztiválelőadások túlnyomó része román, illetve magyar felirattal lesz látható, az előadásokat szakmai kerekasztalok, kötetlen beszélgetések alkalmával elemzik majd a színház büféjében.

Forrás: Szatmar

További bejegyzések

Szólj hozzá

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. A szükséges mezőket *

Feliratkozás a hírlevélre




Ajánlatok

Legutóbbi bejegyzések

A weboldal cookie-kat alkalmaz. A böngészés folytatásával beleegyezik a használatukba. További ezzel kapcsolatos információért olvassa el
a cookie-kra vonatkozó szabályzatot
Cookie beállítások
Elfogadom a cookie-kat
A weboldal cookie-kat alkalmaz. A böngészés folytatásával beleegyezik a használatukba. További ezzel kapcsolatos információért olvassa el
a cookie-kra vonatkozó szabályzatot
Cookie beállítások
Accept All Cookies