Hogyan tegyünk keresztet a temetői konfliktusra. Használjanak Google Fordítót a magyar változathoz

Hogyan tegyünk keresztet a temetői konfliktusra. Használjanak Google Fordítót a magyar változathoz

El tudom képzelni, hogy a bákói Dormánfalvának mindene megvan. Teljesen felszerelt iskolák. Csatornázás mindenhol. Jól aszfaltozott utak.

Biztos vagyok ezekben mind attól kezdődően, hogy a polgármester vagy három hónapja arra gondolt nem maradt semmi más mit tenni, mint felemelni néhány keresztet egy olyan temetőben ahova nem jár szinte senki és amellyel, vagy 100 éve, a dombon túli erdélyi magyarok foglalkoznak.

A domb túloldalán egy más politikusnak egy teljesen más gondja akadt: a felmérések szerint a pártja alacsonyabban állt, mint a hősök hamvai-és ki kellett emelni a felszínre.

Ez a két gyakorlati gond között volt ez a temető, amely nem hibás. Igazából kettő. Egy román a parlagon és egy magyar, amely jobban gondozott. Önök szerint melyikre összpontosított a dormánfalvi emberünk?

Természetesen a magyarokéra. Amelyből hiányzott egy fontos részlet a patrióta románok szempontjából. A mi halottaink. Vagy lehet, hogy nem hiányzott, de ez nem volt jól látható. Nem ütte ki a szemet. És amint az tudni való a halottak bosszúállóak: ráolvastak valakire, mert beton nélkül voltak a földben? Nem volt újraválasztva a szellemek munkássága miatt? Egy olyan helyen, ahol az emberek gyakrabban mennek külföldre, mint ahányan elhaláloznak, jó a halottainkat a közelünkben tartani.

Az út eme misztikus hullámtól a tettekig nagyon rövid volt, főleg, hogy a polgármester nem kérdezett meg senkit. Azokat sem, akik addig jártak abba a temetőbe-mi a fene, hogy kérdezd meg a magyarokat, nem tudnivaló, hogy a románok uralkodnak mindenhol? Sem azokat az intézményeket, amelyeknek engedélyt kellett volna adniuk: Kulturális Minisztérium és más hasonló állami apróság.

Ez a férfi elment a temetőbe (amely abban az időben még nem volt bezárva) és gyorsan kereszteket öntött. Azokra büszkén ráírta: Ismeretlen Román Hős. Úgy, mint az élő hőstől az elhunyt hősnek.

Tíz kilométernyi távolságra, egy más misztikus villám gyorsan egy civil mozgalommá nőtte megát, válaszként a románok keresztjeire. A megyei tanács vezetője és a szentmártoni polgármester (magyarok) meglátták a potenciális hősiességet a helyzetben: de a román betörővel szembeni háború másik oldalán, így rávéve őt, hogy megmutassa “az igazi arcát”, ahogy mondja –és tudja ő is,hogy téved- Kelemen Hunor.

Így a helyi hőseink eldöntötték, hogy fizikai személyként kezelik a temetőt. Csatatérként tekintettek rá és bezárták. Nem mindenkinek, csak szelektálva: a múlt hét folyamán volt valaki ott látogatóban, egy valamilyen miniszter Budapestről. Neki találtak kulcsot.

Önök értik? Be volt zárva, de csak a románok számára.

Olvassák el a fenti sort vagy háromszor. Igaz, hogy idegesíti önöket is?

Ez is volt számításban: hogy teljes mértékben felmérgelődjön a világ. Érzelmek a magyarok körében, felháborodás a románok részéről.

Az elején mindkét oldalról néhány szélsőséges volt jelen, olyan jól szinkronizálva egymással, hogy azt mondanánk egy anyától vannak.

Majd a botrány elérte a való világot. Jóhiszeműen, mindkét fél részéről. Olyan sokan vannak most, hogy azok akik elvetették a gyűlölet magját (nem szélsőségesek, hanem rendkívül hülyék) már nem is észrevehetőek. Ez eredeti gyufa eltűnt. És a tűz nem csak a kereszteket égetheti el, hanem egy olyan munkát is, amit bonyolultabb helyreállítani:

A két etnikum közti fahidat. Lángok közt van ma, csakúgy mint Notre Dame. De a tűzoltók még nem láthatóak.

Mit kell tenni?

Elsősorban vizet kell rá önteni, nem pálinkát vagy “țuica”-t. Ez azt jelenti, hogy mindkét fél meg kell értsen egy dolgot:

A temető a halottaké.

Ők már testvérekké váltak, csontjaik egymáson vannak, ott a föld alatt. Egymás közti harcban haltak meg, de együtt nyugszanak.

Meg akarunk halni mi is? A történetet ahhoz a véghez akarjuk vinni, amelyről egyesek álmodnak, egy civil háborúba, ahol Románia nem maradna teljes?

Nem?

Akkor nyugalomban kell hagynunk a halottakat. És kezdjük el jobban szeretni az élő embereket, még akkor is, ha nem Ion-nak hívják, hanem Istvánnak.

A román vezetőknek el kell mondanunk, Dormánfalva polgármesterét is beleértve, néhány egyszerű tényt:

A magyarok az ország részei. A románok nem az uraik. Nem mehetnek Budapestre, ahova egyesek küldik őket, ugyanúgy, mint ahogy egy Brăila-i sem mehet Galați-ba: nem odavalósiak.

A másik oldalról ugyanazt az egymással szembeni tiszteletet várjuk: a románok valójában nem a leghülyébb gyerekek a temető udvarában. Ezt nagyon könnyen bizonyíthatjuk: kérjenek meg bárkit a top 10 magyar politikus közül, hogy olvassanak fel egy kolozsvári román informatikus által írt kódból két-három sor. Persze, “nektek ott van Dăncilă”, fogják válaszolni. És egyetértek abban, hogy ettől a pillanattól kezdődően együtt fogunk tudni nevetni.

Eljött az ideje azonban annak, hogy a románok és vezetőik, akik békességet szeretnének a két etnikum közt, elkezdjenek hangosan és tisztelettel beszélni a magyarokról. A gyengébbek javára, ahogyan annak lennie kell és megtiszteltetés minden számbeli többségnek.

És a másik feléről, az egyszerű magyaroknál és vezetőiknél: itt az ideje, hogy feltegyük a kérdést nem-e…

…nem-e, akármennyire is valószínűtlennek tűnik, szabadabb és demokratikusabb a hazánk, mint a budapesti monokróm és elnyomó változata a demokráciának.

Most 100 éve a magyarok elveszítették Erdélyt, mert csak a magyarok akartak uralkodni. Mert a Magyar Országgyűlésben a románokat árulóknak nyilvánították, amikor a jogaikat kérték. Azok akik köpködnek és szitkozódnak, a bűn és arrogancia csapdájába estek. A nemzet történelmi hibája, amiért még most is sír.

Ne kövessük el mi is azt a hibát.

A gyakorlati megoldás egyszerű:

Ez a temető a hősöké. Foglalkozzon vele a Védelmi Minisztérium, mert van tapasztalata a témában. A magyarok járhassank szabadon a temetőbe. A románok hasonlóképp. Mindkét oldalról a politikusok menjenek el egyet vakációzni Görögországba, amíg hívom őket. A helyet állítsák vissza eredeti valójába- ahogyan feltételezi a román intézmények engedélyeinek hiánya is.

A betonkereszteket állítsák fel egy új román területre. A felsoroltakat mind, a két etnikum közti közös megegyezéssel.

És kötelezően, de tényleg kötelezően, Dormánfalva polgármestere kaszáljon személyesen és fessen le minden egyes keresztet a másik, román, temetőben.

Hetente, amíg lejár a mandátuma!

Forrás: Digi24
(TFP fordítás)

További bejegyzések

Szólj hozzá

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. A szükséges mezőket *

Feliratkozás a hírlevélre




Ajánlatok

Legutóbbi bejegyzések

A weboldal cookie-kat alkalmaz. A böngészés folytatásával beleegyezik a használatukba. További ezzel kapcsolatos információért olvassa el
a cookie-kra vonatkozó szabályzatot
Cookie beállítások
Elfogadom a cookie-kat
A weboldal cookie-kat alkalmaz. A böngészés folytatásával beleegyezik a használatukba. További ezzel kapcsolatos információért olvassa el
a cookie-kra vonatkozó szabályzatot
Cookie beállítások
Accept All Cookies