Miután az Obama-kormány figyelembe sem vette és Donald J. Trump is egy kartávolságra tartotta magától elnöksége első két évében, Orbán Viktor magyar miniszterelnök végre időpontot kapott az Amerikai Egyesült Államok elnökéhez, hogy “mélyítsék együttműködésüket számos kérdésben, beleértve a kereskedelmet, az energia és a cyiberbiztonság kérdését”, valamint most ünneplik Magyarország NATO-hoz való csatlakozásának 20. Évfordulóját, a Fehér Ház rövid beszámolója szerint. Az amerikai és magyar delegáció Trump és Orbán találkozója után részt fog venni egy plenáris ülésen.
A 30 perces találkozó után Trump és Orbán nyilatkozatot tettek a sajtó számára. Donald Trump elmondta, hogy Orbán sok szempontból „hatalmas munkát végzett”, hozzátéve, hogy Orbán „ellentmondásos, mint én”, de dicsérte, hogy „jó munkát végzett, és biztonságban tartotta az országot”. Kiemelte, hogy Magyarország a NATO tagja, és annak jó tagja.
Orbán, miután szót kapott, azt mondta, hogy “büszke arra, hogy sok magyar hozzájárul az Egyesült Államok fejlődéséhez”, majd hozzátette, hogy ismét fiatalnak érezte magát a látogatása során, mondván, hogy 20 éve már járt a Fehér Házban. Orbán azt mondta, hogy várja a két ország közti szövetségi megbeszélést, rámutatott arra, hogy mennyire hasonlít megközelítése a Trumpéval az illegális migráció, a terrorizmus és a keresztény közösségek világszintű védelmével kapcsolatban, hozzátette, hogy Magyarország büszke arra, hogy az Államok mellett áll. Orbán azt mondta, hogy a magyar kormány a népért és a nép által van irányítva. Trump azt mondta Orbánnak, hogy “tisztelt a keresztény közösségek tekintetében”, és hozzátette, hogy a “kapcsolatuk nagyon jó Magyarországgal.”
Amikor Magyarország demokratikus visszaeséséről kérdezték, Trump elmondta, hogy Orbán tiszteletet érdemel, a migrációval kapcsolatban meg a következőt nyilatkozta: “Nézzék meg azokat az európai problémákat, amelyek azért keletkeztek, mert másképp cselekedtek, mint a magyar miniszterelnök.” Orbán azt nyilatkozta, hogy “a néptől, a nép ért és a nép által” kormányoz. Mielőtt az újságírok többet kérdezhettek volna a magyar demokráciáról Trump a következőt mondta: “Ne feledjük el, hogy a NATO tagja és jó tagja annak, azt gondolom, hogy nem mehetünk tovább a beszélgetéssel, amíg ezt meg nem említjük”. Ezt követően az amerikai belföldi kérdésekre került sor.
A találkozó utáni plenáris gyűlésen Szijjártó Péter is részt vett. Trump azt mondta, hogy a gyűlésen megvitatják a “kereskedelmet és sok más témát”.
Az utolsó magyar miniszterelnök, aki találkozott az AEÁ elnökével Gyurcsány Ferenc volt, akit George W. Bush 2005-ben hívott meg Washingtonba, illetve előtte, 1998-ban Orbán Viktor találkozott Bill Clintonnal. Orbán 2010-ben kezdődő mandátuma hidegséget hozott a két ország közti kapcsolatba: az Obama-kormány nem fogadta szívesen Orbán gyengítő magyar demokráciáját.
A magyar-AEÁ közti jég 2019 februárjában kezdett megtörni, amikor Mike Pompeo, amerikai államtitkár, meglátogatta Magyarországot az európai útja során. Akkor találkozott Pompeo a magyar miniszterelnökkel, Orbán Viktorral, és részt vett egy közös sajtótájékoztatón Szijjártó Péter, külügyminiszterrel.
Februárban nyilvánvalóvá vált, hogy még mindig vannak egymás ellen ütköző nézetei Orbánnak és Trump-nak, annak ellenére, hogy a terrorizmus és migráció kérdésében egyetértenek. Orbán volt a világ első kormányvezetője, aki helyeselte Trump kampányát 2016-ban. A februári sajtótájékoztatón Pompeo sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az Egyesült Államok figyelmen kívül hagyta a közép-európai régiót, mivel úgy véli, hogy a távolléte szükségszerűen az AEÁ versenytársainak jelenlétéhez vezetett, ugyanakkor figyelmezteti Magyarországot az orosz és kínai befolyás veszélyeiről.
Kína jelenleg egy erősen emelkedett költségvetésű vasútépítésébe fektet Budapest és Belgrád között az Egy Övezet Egy Út (BRI) program keretén belül és, amint azt már korábban megírtuk, Putyin a közelmúltban a Nemzeti Befektetési Bank székhelyét Budapestre vitte, amely a szakértők szerint az orosz hírszerzési manőverek fedezéséhez volt szükséges.
Az elmúlt héten egy az elnöknek címzett levélben a kétpárti szenátorok aggodalmukat fejezték ki, miszerint Trump szemet huny Orbán “demokrácia elleni folyamatos támadása” felett és arra panaszkodtak, hogy Orbán cselekedetei veszélyeztetik az Egyesült Államok biztonsági érdekeit. A szenátorok bíztatták Trumpot, hogy tolja el az ülést addig, amíg “Orbán miniszterelnök visszavezeti hazáját a demokrácia és az emberi jogok tiszteletben tartásának útjára.”
Forrás: Index
(TFP fordítás)
























Szólj hozzá
Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. A szükséges mezőket *