Az egyik barátom hívta fel a figyelmem egy összefoglalóra a Kövér László beszédéről, amelyet a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) plenáris ülésen mondott. Kövér, mint a magyar Parlament elnöke, a Fórum elnöke is. Kövér beszédeinek és interjúinak olvasása mindig zavaró azoknak, akik többé-kevésbé ép elméjűnek vallják magukat. A világa tele van az apaországból és, az utóbbi időben, Európából származó rejtett ellenségekkel.
Néhány hónappal ezelőtt a Cambridge-i Egyetem tanulmánya kimutatta, hogy egyes országokban a politikusok maguk is elterjedt téves történeteket terjesztenek politikai ellenfeleikről és valódi vagy elképzelt fenyegetéseket, összeesküvés-elméleteket emlegetnek. Például a Trumpra szavazók nagyobb eséllyel hisznek az összeesküvés-elméletekben, mint azok akik nem Trumpra szavaznak, abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy bálványuk szorgalmasan terjeszti őket. Ugyanez igaz Magyarországra is, ahol a kormány és a Fidesz politikusai terjesztik az összeesküvés-elméleteket és a hamis híreket.
Kövér beszéde a “rejtett hatalomról” szólt, amely az ország gondjai mögött áll. Egy gyors internetes keresés rámutat arra, hogy a “rejtett hatalomnak” történelme van Magyarországon, a múlt és a jelen minden aspektusának mozgatórugója. Ezt a rejtett hatalmat ritkán nevezik a nevén, mivel kevés ember áll készen erre az antiszemita megnevezésre, de Szentesi Zöldi Lászlónak, aki a Demokrata és a 888 újságírója és az Echo TV tagja, nincs problémája azzal, hogy Sorost a “rejtett hatalom szégyenének” nevezze.
Magyarországon a “rejtett hatalom” összeesküvés-elméletének főpapja Bogár László, aki igencsak színes múlttal rendelkezik, 27 éves korától tagja volt a kommunista pártnak, 1989-ben az Antall kormány államtitkára lesz, 1998-ban újra államtitkár lesz az első Orbán-kormány alatt. Nehéz elképzelni, de Bogár szerint “a globális felépítmény mindent megtett annak érdekében, hogy brutálisan felszámolja” az 1956-os forradalmat. Ez a rejtett hatalom ”visszanyerte az egész kelet-európai régiót”, beleértve Oroszországot is, melyet 1992-ben a háborús zsákmányává tett. A prágai tavasz egy “hamis forradalom” volt, amellyel a rejtett hatalom tesztelte a csehszlovákok önálló létezésének akaratát.
Kondor Katalin, egy másik szélsó-jobboldali, aki az első Orbán-kormány alatt a Magyar Rádió elnöke lett, meg van győződve arról, hogy a “rejtett hatalom urai egy vegyes, ostoba, megfélemlített tömeget akarnak létrehozni Európában”. Földi László, az Orbán rezsim kedvenc nemzeti biztonsági szakértője úgy véli, hogy a rejtett hatalom vezetői nagyvonalúan támogatják a polgári csoportokat, hogy olyan speciális rendszereket vásárolhassanak, amelyek lehetővé teszik számukra az adatok begyűjtését az olyan rendszerekből, melyeket korábban csak a titkosszolgálat használt. Természetesen kémkednek a törvényes kormányok után.
Kövér László a román, szlovák, szerb, ukrán, szlovén és horvát magyar anyanyelvű parlamenti képviselők előtt tartott beszédében ezekkel a hamis hírekkel szállt versenybe. A globális “rejtett hatalom” már régóta létezik, de Kövér úgy véli, hogy a 21. században “újfajta hadviselés zajlik, amelynek célja az európai közösségek nemzeti identitásának felszámolása”. Amiről Kövér beszél az egy fajta elmemódosítás, amely “megakadályozza a közösségeket és egyéneket abban, hogy felismerjék, tiszteljék és szükség esetén megvédjék saját érdekeiket”. Jelenleg a felszín alatt az identitásvédelem és az identitásrombolás között sosem látott ütközés van. A két ideológia közti küzdelem kirobbanása az Európa jövőjéről és a bevándorlásról szóló vita mögött rejlik. “A bevándorlást előmozdító és szövetségi Európát létrehozó emberek végső célja a rejtett hatalom világ kormánya, amely lassan, de ugyanolyan biztosan, mint a rák megszünteti a nemzetek szuverenitását és a demokratikus országok döntéshozatali képességét.” Az Európai Unió az “identitás megsemmisítőkkel” foglalkozik, így a Brüsszel elleni küzdelem egy kötelezettség, melyben Magyarország vezet az út során, mert “1920 óta nincs tapasztaltabb nemzet, mint a magyar, ha identitásvédelemről van szó”. Természetesen Kövér a Trianoni Szerződésről és az új határon kívül maradt magyarokról beszél.
Amikor az identitásvédelemről szólt összekötve 1920-al, nyomban a “fajvédő” mozgalommal asszociáltam, amely a magyar állomány védelmét célozta meg, főként a zsidók és a zsidó befolyás ellen, de más magyarral szemben is. Kövér természetesen nem beszélt a zsidókról vagy Soros Györgyről a beszédében, de a kódolt üzenet elég világos volt.
A szomorú tény az, hogy sok Fideszes politikus, köztük Orbán Viktor is utalt a “vegyes” népességre nemkívánatosként. Kövér azonban még a magyarok és más európaiak közötti házasságot is nemkívánatosnak vallja, mivel ez az egyértelmű nemzeti identitás elvesztéséhez vezethet. A Kövérhez hasonlóaknak az 1960-as és 1970-es évek megnyugtató, önálló világot kínáltak. Azokban az időkben az élet egyszerű volt és a választási lehetőségek korlátozottak voltak. Az áthatolhatatlan határfalakon belül senkinek sem kellett aggódni a “rejtett hatalom” és az identitás elvesztése miatt.
Forrás:Hungarianspectrum (TFP fordítás)

























Szólj hozzá
Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. A szükséges mezőket *