A kinevezése a Pénzügyi Minisztérium vezetőjévé mindenki számára meglepetés volt, ez év januárjában, amikor elkezdte első mandátumát, mindenkinek egy ismeretlen előkelőségnek tűnt. Már az első perctől Dănuț Andrușcă bebizonyította, hogy nem lesz a hírstúdiók megszokott vendége. 10 hónapja, amióta elkezdte megbízását nem adott még egy interjút sem. Az EVZ-nek sikerült beszélnie vele és kiderítenie mi a története a legdiszkrétebb miniszternek a Dăncilă kormányból, valamint mik a jövőbeli tevei a minisztériumnak, amit vezet.
Az első kérdés, ami eszedbe jut, amikor szembe kerülsz Dănuț Andrușcă miniszterrel: miért nincsenek nyilvános megjelenései? “Ahogyan azt már elmondtam a hat hónapos mérlegelésnél is, diszkrét, őszinte ember vagyok és megtiszteltetés, hogy az országomat vezethetem. Nem szoktam meg, hogy reflektorfényben legyek és kamerák előtt, nem az az ember vagyok, aki szereti a cirkuszt és a politikai előadásokat”, válaszolta Andrușcă.
A második kérdés természetesen jön már: milyen véleményen van azokról, akik kritizálják? “Empatikus ember vagyok, észreveszem amikor az előttem levő személy nyitott szívvel és jóakarattal közeledik és mikor jön rosszindulatúan. Elegem van azokból a próbálkozásokból, hogy nevessenek rajtam, a gúnyos kérdésekből. Melyik ember fogadná el ezeket? Amikor jóindulatú kérdéseket tesznek fel válaszolok, ahogyan már csináltam, még a sajtónak is, ahogyan most is csinálom, de amikor csak azért kérdeznek, hogy szórakozzanak rajtam, akkor a legilledelmesebb dolgot teszem, átnézek rajtuk. Egyesek azt mondják, hogy elfutok és lebújok, én azt mondom úgy viselkedem, mint egy felnőtt jólnevelt ember, Istenfélelemmel. Mindig nem megyek neki azoknak, akik rosszul vannak nevelve. Valóban hiszek abban, hogy az Isten mindenkinek azt adja, amit megérdemel”, mondta a miniszter.
Az Isteni akarat a tanultságában és a beszédstílusában nyilvánul meg, amikor arról beszél, hogy megtudta miniszter lesz: “Egy kolostorban voltam Karácsonkőn, amikor felhívtak Bukarestből, hogy miniszterré leszek kinevezve. Olyan ember vagyok, aki hisz a szimbólumokban és meggyőződésem, hogy Isten úgy rendez mindent, hogy a legjobb legyen és pont ezért mondtam minden alkalommal, kiemelem most is, hogy nekem megtiszteltetés, hogy az én országomnak dolgozom.”
Az autóbuszon ismerte meg a feleségét Andrușcă, úgy mutatja be magát, hogy családcentrikus és amikor a média vele foglalkozott a családja biztonsága volt az első gondolata. “Féltem, hogy a lányom, aki 26 éves és a fogorvosi egyetemen tanul, és a fiam, aki 18 éves és 12. osztályos tanuló, ne legyenek befolyásolva, mivel csúnyán beszélnek az édesapjukról. De abban a meglepetésben volt részem, hogy bátorítottak. Mi több a karáncsonkői emberek is felkaroltak. Az egy kis város és egy nagyon összetartó közösségben élünk ott, akár egy nagy család”, mesélte Andrușcă.
A miniszter mesélt a feleségéről is és azt monda szerelem volt első látásra. “Egy autóbuszban ismerkedtünk meg, az 1989-es Forradalom után mindjárt. A feleségem matematika tanárnő és abban az időben egy községben tanított Karácsonkő mellett és ingázott minden nap. Az a bizonyos első találkozás után kihívtam a városba és azóta elválaszthatatlanok vagyunk. Az én szemszögemből a családot meg kell védeni, mert az az ember legnagyobb sikere.”
Azt mondja miniszteri mivolta miatt ritkábban jut haza Karácsonkőre, mint ahogy azt ő szeretné: havonta egyszer. Mit csinál egy miniszter, amikor haza megy? Andrușcă azt mondja, hogy főz. “Szeretek halászni, römizni barátokkal mondjuk egy pohár bór mellett, szeretek román tradicionális zenét hallgatni, szeretek főzni a családomnak. Úgy gondolom, hogy minden ételt és italt Isten ajándékoz és nem illik elpazarolni. Szeretem a bórt, van néhány szőlősöm és készítek bórt is. Szeretem a tradicionális román ételeket, ami normális egy olyan személytől, aki Karácsonkőn született és nőtt fel. Nem tudsz úgy egy kicsit is Karácsonkőn lakni, hogy ne kedveld meg egy a hagyományos román ételeket. És, hogy őszintén elmondjam, úgy gondolom Románia legjobb ételei Karácsonkőn vannak.”, mondta a miniszter.
Azt mondja, hogy tradicionális receptje is van, a zónának megfelelő, amit el is készít a barátainak, amikor a szülőfalujába, Vănători-ba, megy: “Báránypörköltet készítek. Megadom önöknek is a receptet. Pénteken levágom a bárányt és hagyom, hogy éjjel kihűljön. Szombat reggel nagy darabokba felvágom és üstbe teszem. Van egy 100 kg-s üstöm falun. Teszek a húsra sót, borsót, vegyes fűszereket és egy kis vizet, majd hagyom kis tűzön a saját levében 12 órát főni. Este a hús már olyan omlós, hogy könnyen lemálik a csontról. Hidegen tálaljuk, amikor ilyesmit főzök áthívjuk az összes barátunkat.”, meséli Andrușcă.
A beszélgetés közben, sokszor visszatér az Isteni akaratra, mondván, hogy hívő ember. Ki tanította a hívőségre? “A nagymamám kiskorom óta vitt a templomba. Vănături-ban nőttem fel és lehetőségem volt arra, hogy hívő emberek között nőjek fel. Például, emlékszem arra, hogy Húsvétkor, amikor nagyobbacska lettem, már saját feladatom volt. Így lettem Istenfélő ember”, meséli a miniszter, aki hetente jár templomba. Most, hogy szóba jött a gyermekkor, zsigerből leszek kíváncsi arra, hogy csinált-e csínyeket. “Ugyanolyan gyerek voltam, mint mindenki más, anélkül, hogy valami nagy volumenű csínytevést követtem volna el. Tini koromban volt egy figyelem felkeltő eset. Egy órák közti szünetben, a líceumi évek alatt, a Scânteia Tineretului újsággal kezdtük dobigálni egymást. Rajta kapott a tanár és rákényszerített, hogy levágjuk a hajunkat egészen mindannyian. Viszont megszabadultunk a bűntetéstől, mivel a szülők cirkuszt csináltak az esettel kapcsolatban”, eleveníti fel Andrușcă.
Az utóbbi hónapokban egy bizonyos legenda keringett Andrușcă-ról: az a tény, hogy volt egy vulkanizálója. “Tisztázzunk egy dolgot: soha nem volt vulkanizálóm, nem mintha szégyen lenne. Azt gondolom, hogy mindenki, aki a vilkanizálóval kapcsolatban kezdett viccet csinálni ne felejtse el kicserélni a nyári gumijait téliekre, ha már úgy is jön a tél, és amikor a vulkanizálóba mennek szégyelniük kellene magukat, ha viccet csináltak a szakmából. Egy gyáram volt, ahol gumiból készült termékeket gyártottunk, 250 embernél több alkalmazottam volt és büszke vagyok arra, hogy segíthettem azoknak az embereknek, hogy kenyeret tegyenek az asztalra. Fiatalon kezdtem az üzlettel foglalkozni. A 90-en években volt cégem és sokat is dolgoztam neki”, magyarázza a miniszter. Az üzleti pályát 2012-ben hagyta ott, amikor megkezdte politikai pályafutását. Számított rá, hogy miniszter lesz csupán 6 év után? Azt mondja, hogy nem, de meglepő módon az anyósa tudta, hogy ez lesz. “Az anyósom, aki abban az időben még élt, azt mondta: <> Akkor mondtam azt, hogy túl optimista, de csupán 4 év politizálás után bejutottam a Parlamentbe”, mondta a miniszter.
A “fűszerezett” kép mögött, mindenféle kritikával a háta mögött, Andrușcă válaszolt az EVZ kérdéseire a Gazdasági Minisztérium stratégiáival kapcsolatban. Mesélt a szabotőrökről, akik meg akarták akadályozni a Naval 2 Mai mángáliai építkezési hely átvételét, mesélt a védelmi projektekbe való befektetésekről, amelyek megháromszorozódtak 2018-ban, beszélt a BRUA-ról, az energetikai projektről.
-EVZ: A nacionális védelmi ipar nagyon fontos, a NATO kötelezettségek betartása szempontjából. Milyen összegek voltak jóváhagyva a Gazdasági Minisztérium által a hadi projektekre?
– Andrușcă: Románia Kormányának megkérdőjelezhetetlen prioritása a védelem és a nemzetbiztonság. Bizonyítéka ennek a ténynek az, hogy Románia egyike azon kevés országoknak akik a bruttó hazai termék (GDP) 2%-át védelemre fordította. Ebben a kontextusban, a Gazdasági Minisztérium által jóváhagyott összegek a mi védelmi iparunkban felemelkednek 69 millió lejre 2018-ban, vagyis háromszorosa 2017-hez viszonyítva. A területen belüli partnerségeink hasonlóan fontosak Románia gazdaságának és a nacionális biztonságnak is. Van internacionális partnerségünk, amelyek megerősítik az internacionális és transznacionális kötelezettségvállalást. Egy méltóságteljes megemlíteni az az a tény , hogy a Romaero, a Gazdasági Minisztérium által koordonált cég, Közép-Európa regionális központjává válhat az amerikai Black Hawk helikopterek felszerelése és javítása miatt.
-A BRUA csővezeték megépítésével biztosíthatjuk az energetikai függetlenségünket? Felhagynak a romániaiak a gázpalackok használatával?
-A Bulgária-Románia-Magyarország-Ausztria csővezeték projekt a Transgaz fejlesztette, a BRUA rövidítésen jobban ismert projekt az egyik legfontosabb befektetést szimbolizálja. A tervezés után 4 évvel megkezdődött a végrehajtás. A BRUA biztosítja az összeköttetésünket Bulgáriával és Magyarországgal, 1,75 milliárd mc/ év kapacitással Magyarország irányába és 1.5 milliárddal Bulgária irányába a kettes fázis befejezése után. Ezek a számok azt mutatják meg a projekt reális méretei és azt, hogy hogyan változik Délkelet-Európa tája. Ezen felül, Romániának lehetőséget kínál arra, hogy kibővítse a földgázra vonatkozó nemzeti átviteli rendszerét, amely majd segíti a lokális helységeknek, hogy rácsatlakozzanak a SNT-re, és használhassák a gázt butéliák nélkül. Valamint nagyjából 500 munkás kapott állást a 17 munka területen, csak a jelenlegi építési fázisban. Mivel egy mamut építési területről van szó, 100 szakaszra van osztva, 5 kilóméterenként.
-Mit tud mondani a Transelectrica projektekről és mi a jelentőségük?
-A Transelectrica-ról azt tudom elmondani, hogy folyamatban van egy felettébb fontos projektje, amely Románia elektromos biztonságával foglalkozik. Ilyenkor a elektromos pálya bezárásáról beszélek. Ugyanakkor a fővárosban is hasonló projekten dolgoznak.
-Melyik volt a legnehezebb pillanat a miniszteri tevékenységében?
-Ez egy olyan kérdés, amire a mandátumom végén fogok válaszolni vagy akkor, amikor már nem leszek miniszter, nem most.
-Hogy van az, hogy kritikák alé vannak önök kitéve, a legnagyobb ipari növekedés, európai szinten, fényében is? (Információsforrás az Eurostat)
-Nem szeretnék azokról beszélni, akik az országban kritizálnak, mert a forma és a háttér miatt kritizálnak. Ismerik a házi édességeket? Nincs mindig a társadalom által elfogadott kinézetük, de nagyon ízletesek és egészségesek. Azt szeretném, ha ezt a hasonlatot tartanák szem előtt azok, akik elolvassák ezt az interjút. Románia gazdasága működik, az ipari termelés nő, mert a kormányzók forgatják a kerekeket. Egyesek vannak Romániából is, akik más érdekeket reprezentálnak, akik nem tudják elfogadni a Szociáldemokrata Párt sikereit vagy a kormány sikereit, és akkor mit csinálok? Megtámadnak és a pozitív elemek helyett csak a negatívakkal foglalkoznak. Úgy gondolom a román népnek is elege lesz ezekből a dolgokból, megunják, hogy arról beszélünk miért nem mutatkozom és nyilvánosan és akkor majd rátérünk a komolyabb témákra.
-Mit mond ön azok számára, akik azért kritizálják önt, mert nincsenek nyilvános megjelenései?
-Nem számít mit válaszolok én, az számít mit válaszoltak a románok, 2012-ben és 2016-ban is a szavazatok számítottak. Mit is válaszoljak ebben a kondícióban? Azt hiszik, ha egész nap a tévében szerepeltem volna az ők életük jobb lett volna valamivel? Tudják mit gondolok én igazából? Azok akik be akarnak feketíteni, sikerül így is, azok akik azt nézik, hogy mit csinál a Gazdasági Minisztérium, értékelik a munkámat.
A Gazdasági Minisztériumnál tett látogatásom során Andrușcă beszélt a “Nap eseményéről”: Bejelenthetem, hogy a mai nap folyamán lesz behozva az első RyanAir repülő, amelyet a Romaero javít. Ez az első repülő azon sokak közül, amelyek itt lesznek megjavítva a szerződés alapján. 5 éves szerződés, amelyet meg lehet hosszabbítani. Az ügyfél Európa legnagyobb légitársasága, 450 Boening repülőgéppel. 131 millió utast szállítottak tavaly, ebben az évben nagyjából 140 milliót. A közreműködés, amely fenntartja a Romaero-nál a munkahelyeket, támogathat fizetés emeléseket és támogathatja a szakembereket.
Forrás: EVZ

























Szólj hozzá
Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. A szükséges mezőket *