Az EJEB elutasította Románia és Litvánia fellebezését a CIA börtönökkel kapcsolatban/ A bíróság döntése: a fogvatartási központok Romániában 2003 szeptemberétől 2005 novemberéig működtek

Az EJEB elutasította Románia és Litvánia fellebezését a CIA börtönökkel kapcsolatban/ A bíróság döntése: a fogvatartási központok Romániában 2003 szeptemberétől 2005 novemberéig működtek

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) kedden elutasította Litvánia és Románia fellebezését az Európai Bíroság májusban hozott ítéletéről a CIA titkos börtöneivel kapcsolatos program részvételéről, jelenti az AFP, írta az Agerpres.

A bíróság igazat adott két fogolynak Guantanamo-ból (Abd al-Rahim al-Nashiri, Románia ellen és Abu Zubaydah, Litvánia ellen), akik ezekben az országokban voltak fogva tartva titokban 2004 és 2006 között, az erkölcsi és fizikai erőszak különböző formái alá voltak vetve.
Sem a bukaresti hatóságok, sem a vilniusiak nem vallották be idáig, hogy a fennhatóságuk alatt léteznek ilyen titkos börtönök és a két ország, következésképpen fellebbezett Viszont az EJEB bírái elutasították kérvényeiket, mondja az AFP.

“A bíróság arra a konklúzióra jutott, hogy Litvániában CIA titkos börtön működött 2005 és 2006 között, mert Zubaydah ott volt fogva tartva és a belső hatóságok tudták, hogy egy az egyezménnyel ellentétes kivizsgálás alá vetették” (az európai emberek jogaival kapcsolatos egyezmény), emelte ki még egyszer az EJEB.
Az EJEB azt javasolja, hogy a litván hatóságok minél hamarabb vizsgálják ki az esetet és büntessék meg a felelősöket, amennyiben az szükséges. Az EJEB arra ítéli Litvániát, hogy fizessen 100.000 eurót a reklamálónak és további 30.000 eurót a bírósági költségekre.

A strasbourgi bíróság ugyan erre a következtetésre jutott Abd al-Rahim al-Nashiri panasz ügyében Romániával kapcsolatban, aki 100.000 euró kártérítést kell fizessen a reklamálónak.

Május végén, az EJEB elítélte Romániát Nashiri ügyében, aki Al Qaeda terrorista, ez által rákényszerítve a román államot, hogy fizessen 100.000 eurót neki és megállapította, hogy Romániában titkos CIA fogva tartó központok voltak 2003 szeptembere és 2005 decembere között. Nashiri jelenleg Guantanamo Bay-ben van. Az EJEB jogsértést állapított meg a román állam által Nazir esetében, több alapvető joggal kapcsolatban, ami szerepel az egyezményben.

A közzétett határozatban, az EJEB az Amerikai Egyesült Államok Szenátusa által kiadott 2004-es nyilatkozatra hivatkozott, ami a CIA kihallgatásairól és a kínzásokról szól. “A nyilatkozat figyelmes olvasása a bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a Detention Site Black néven ismert börtön, egyike azoknak, ahol Al Nashiri fogva volt tartva, Romániában volt. Az összes anyagra alapozva, amelyek egy részletes és aprólékos, szakértők és magas fokú politikusok által végzett, vizsgálat eredményei, a bíróság azt a következtetést vonta le, hogy bizonyítva van az a tény, mi szerint Romániában működött egy CIA titkos börtön 2003 szeptemberétől 2005 novemberéig és Al Nashiri ott volt fogva tartva 2004 áprilisétől legkésőbb 2005 novemberéig. Románia ismerte a CIA cselekedeteinek célját és közreműködött. Másrészt az is tiszta és érthető, hogy ezek a tevékenységek veszélyeztették Al Nashiri jogait.”

Az EJEB azt javasolja, hasonlóan, a bukaresti hatóságoknak, hogy végezzenek el egy vizsgálatot és kérjenek biztosítékot az amerikai hatóságoktól, hogy Al Nashiri nem less halálra ítélve.

Az EJEB elítélte a román és litván hatóságokat több törvény megsértése miatt is: a kínzás tiltásával kapcsolatosak törvények, a reklamálók szabadságára és biztonságára vonatkozó törvények, a magánélet tiszteletben tartására vonatkozó törvény és a hatékony jogorvosolásra való törvények megszegése miatt.

Lengyelország hasonló okok miatt volt megbüntetve az EJEB által 2015-ben.

A CIA börtönöket az Amerikai Hírügynökség hozta létre több országban (Lengyelország, Litvánia, Románia, Afganisztán, Thaiföld), George W. Bush elnöksége alatt a “terrorizmus elleni harc” kezdetén, a szeptember 11. Támadások után, jegyzi meg az AFP.

Forrás: G4Media

További bejegyzések

Szólj hozzá

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. A szükséges mezőket *

Feliratkozás a hírlevélre




Ajánlatok

Legutóbbi bejegyzések

A weboldal cookie-kat alkalmaz. A böngészés folytatásával beleegyezik a használatukba. További ezzel kapcsolatos információért olvassa el
a cookie-kra vonatkozó szabályzatot
Cookie beállítások
Elfogadom a cookie-kat
A weboldal cookie-kat alkalmaz. A böngészés folytatásával beleegyezik a használatukba. További ezzel kapcsolatos információért olvassa el
a cookie-kra vonatkozó szabályzatot
Cookie beállítások
Accept All Cookies