Szeptember 17-én és 18-án Bukarestben kerül sor a Három tengerre vonatkozó kezdeményezés harmadik éves csúcstalálkozójára, a Balti-, Fekete- és Adriai-tengerek között fekvő tizenkét közép- és kelet-európai ország közötti regionális együttműködési projektre. A találkozó a kezdeményezés – amelynek célja a közép-európai kereskedelem, az energia és az infrastrukturális együttműködés előmozdítása, valamint az észak-déli infrastruktúra folyosójának az európai gazdaságba történő integrálása – az érdekelt külföldi hatalmak és a belső nézeteltérések számos akadályával szembesül. A közép-kelet-európai vezetőknek a csúcstalálkozót fel kell használniuk e kihívások leküzdésére, ha a projekt célja magas szintű célok elérése, és nem tűnik gyenge kísérletként az egymásnak ellentmondó globális napirendek közepette.

A Three Seas (Három Tenger Kezdeményezés) államok az Európai Unió területének 28% -át és lakosságának 22% -át fedik le, de bruttó hazai termékének (GDP) csak 10% -át. Az elmúlt években a nagy globális hatalmak elkezdték felismerni a régió jelentős gazdasági potenciálját. Kína létrehozta saját “16 +1” platformát, amely támogatta a kelet-európai kapcsolatokat és növelte a beruházásokat. Az USA viszont úgy véli, hogy a közép-kelet-európai régió nyugati szomszédaival való “felzárkózása” kulcsfontosságú egy erős, globálisan versenyképes EU-hoz, amely képes stabil amerikai szövetségben lenni a gyorsan változó globális dinamikában.

A Három Tenger Kezdeményezésnek meg kell szüntetnie a folyamatos orosz kísérleteket, hogy aláássa a közép-kelet-európai energiaprojekteket, növekvő orosz-német energiaügyi együttműködést és a régióban tapasztalható szkepticizmust arra vonatkozóan, hogy a projekt a lengyel Intermarium ambíciók másodpéldánya. Miközben a kezdeményezés élvezi az Egyesült Államok támogatását és az EU strukturális alapjainak finanszírozását, Kína növekvő jelenléte a régióban is riasztja Berlint és Brüsszelt. Néhány résztvevő ország elkötelezettsége szintén kérdéses, hiszen például Ausztria az energiaügyi vitákkal kapcsolatban Németország mellé állt.

A kezdeményezés egyik legfontosabb ígérete az energiainfrastruktúra stratégiája. A cseppfolyósított földgáz (LNG) megszerzése az Egyesült Államokból (és máshonnqn, az áraktól függően) Horvátországban és Lengyelországban, a kelet-közép-európai vezetők arra törekszenek, hogy átalakítsák a régiót Európa új gázátadó központjává. Az Oroszország energiahatalmának és esetleges zaklatásának mindegyikére nézve a három tengeren létrehozott LNG-terminálok az európai energia függetlenségének nagyobb esélyét jelentenék. A projekt sikere azonban piac-kereskedelmi kapacitásában rejlik, mivel az LNG-árak vitathatatlanul magasabbak az olcsó orosz gázoknál, és nem hivatalos jelentések szerint a terminálkapacitásokra vonatkozó első kötelező ajánlatok szerények voltak. A csúcstalálkozónak arra kell összpontosítania, hogy az energiacélok kereskedelmi szempontból életképesek legyenek az ellentétes érdekek közepette.

Moszkva továbbra is támadja a kezdeményezést, mivel ez megzavarhatja Oroszország geopolitikai érdekeit a térségben. Európa a Gazprom exportjának körülbelül 80% -át teszi ki, míg az energia maga is az orosz export mintegy felét és a nemzeti költségvetés 40% -át teszi ki. Következésképpen nem meglepő, hogy Oroszország állítólag megpróbálta aláásni egy új LNG-terminál létrehozását Horvátország Krk-szigetén a helyi környezetvédők támogatásával, valamint a földvásárlással, hogy jogorvoslati lehetőséget kapjon.

Németország is alááshatja a kezdeményezést, mivel Berlinben saját, egymással versenyző energia ambíciói vannak az Észak Stream 2 gázvezeték építésével kapcsolatban. Az EU és tagállamainak teljes támogatása nélkül a kezdeményezésnek nincs élénk kilátásai. Másrészt az EU nemrégiben kötelezettséget vállalt arra, hogy finanszírozza az energia terminálok kiépítését és az LNG behozatalát az Egyesült Államokból, bár a konkrét részletek továbbra is ismeretlenek. Ha az Egyesült Államok sikeresen kezeli ezt a projektet, a Three Seas kezdeményezés szilárd alapot teremthet az új alternatív energiaellátás számára, hiszen már van ötéves megállapodás Lengyelországgal az amerikai LNG importra vonatkozóan.

Számos kritikus úgy tekinti a “Three Seas” projektre, mint önálló érdeklődést Lengyelország azon törekvéséről, hogy uralja a térséget, de a kezdeményezés egyértelműen a regionális együttműködésről szól, nem pedig az Intermarium-elképzelésben szereplő integrációról. Ráadásul a projekt potenciális gazdasági haszna Kelet-Közép-Európában terjed.

A régión belüli regresszív fordulatok közepette fontos különbségek vannak a Three Seas államok között. Lengyelország rendkívül anti-orosz, Románia mellett, míg Magyarország a NATO-n belül az orosz bástya. A közelgő csúcstalálkozó lesz Magyarországnak a teszt, mivel kénytelen lesz kiválasztani egy oldalt az energiaügyi viták közepette. Ugyanez érvényes, bár kisebb mértékben, Szlovákiára és a Cseh Köztársaságra.

Moszkva folytatja az elbeszélést, hogy a Three Seas kezdeményezés csupán egy amerikai és NATO által támogatott kísérlet az orosz energia európai piacról való kivonására. Ez nem így van, hiszen az első észak-déli kereskedelmi útvonallal rendelkező Via Carpathia építésének első infrastrukturális fejlesztései már működnek. De ha igen, akkor ez a probléma? Ahelyett, hogy az európai pénzeket az orosz nemzeti költségvetésbe töltötte volna (több mint 30 százalék), a kezdeményezés segíteni tud a közép-kelet-európai régióban, és ezzel egy időben megakadályozhatja Putyin monopóliumát az európai energiaellátással szemben. Ez az eredmény hosszú távon stratégiailag érzékenyebbnek tűnik.

A Három Tengerre vonatkozó kezdeményezés számos külső és belső akadályával a közelgő Bukarest-csúcstalálkozón fognak szembesülni, ha a projekt komoly gazdasági programmá válik. Remélhetőleg a kelet-közép-európai vezetők képesek lesznek leküzdeni ezeket a nehézségeket, és előrelépést mutatnak a régió jövője szempontjából.

Forrás: Atlanticcouncil