Gabriel Leș, honvédelmi miniszter, azt nyilatkozta a MEDIAFAX-nak, hogy az általa vezetett intézmény memorandumot készít, amely hivatalosan felkéri a kormányt, hogy vegye át az úzvölgyi temető gondozását, a végső döntést a nekropolisz helyzetének elemzése után hozzák meg.
“Úzvölgyében a két világháborúban elesett hősök temetőjének konkrét helyzetének elemzése után a Nemzeti Védelmi Minisztérium megkezdte a háborús nekropolisz átvételére vonatkozó jogi eljárások megalapozásának folyamatát. A Nemzeti Védelmi Minisztérium memorándumot készít, amelyben felkéri a kormányt, hogy vegye át a temető gondozását, annak érdekében, hogy megőrizze a nekropolisz nemzetközi státusát, mivel itt több nemzetiségű katona is nyugszik (magyarok, románok, németek, oroszok, szerbek, osztrákok és olaszok)”-nyilatkozta a honvédelmi miniszter, Gabriel Leș, a MEDIAFAX-nak.
A miniszter elmondása szerint, az úzvölgyi temetőnek az átvételi folyamata magába foglalja az összes érintett féllel való konzultációt.
“A nemzetközi temető adminisztrációjának felelősségét átvevő Nemzeti Védelmi Minisztériumban működő szervek biztosítják, hogy tiszteletben tartsák azon országok korlátlan megemlékezési jogát, amelyek hősei itt nyugszanak. Hasonlóan, ezen szervek biztosítani tudják a sírok védelmét és karbantartását, valamint a temetőben lévő emlékművek rehabilitációját, teljes mértékben tiszteletben tartva az alkalmazandó nemzetközi jogokat és a román állam által e területen kötött megállapodásokat.”- hangsúlyozta Gabriel Leș.
Egy forrás szerint a temető gondozásának átvételi folyamata 30 napon belül le tud zárulni, ha minden pontban meg tudnak egyezni.
Viorica Dăncilă, miniszterelnök, a román állam szimbólumainak és közrendjének tiszteletben tartását kérte szombaton, felszólított mindenkit az úzvölgyi események felelősségvállalására, javasolta, hogy a Nemzeti Védelmi Minisztérium vegye át a temető gondozását, tekintettel arra, hogy ebben a nekropoliszban több nemzetiségű hős is nyugszik.
Forrás:Mediafax
(TFP fordítás)

























Szólj hozzá
Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. A szükséges mezőket *