“Orbánizumus”, egy mérgező fenyegetés

“Orbánizumus”, egy mérgező fenyegetés

Európa politikai térképen a határvonalak megváltoztak, ez egy olyan valóság, amit nagyon komolyan kell vennünk, a KATHIMERINI egyik kiadásában bemutatott kutatás szerint, amit átvett a Rador.

A nagy erők táborai, akik a szavazatokért és százalékokért, valamint a kulcsfontosságú pozíciókért fognak harcolni, már nem jobb- és baloldalra osztódnak, hanem a politikai világnézetek alapján. Az elosztás függőlegesen fog megvalósulni az Európát támogatók és az ellenzék között. Ez a hasadék, amely szétszakítja és megbénítja az európai fejlődést (például Olaszország jelenlegi helyzete) ráteszi a jelét, kétségkívül, az elkövetkezendő európai választásokra. Viszont melyik a legveszélyesebb elem az egész szituációban? Az a tény, hogy azok az erők, amelyek az európai elvek ellen vannak, elutasítják lényegében a demokráciát, az igazságügy ellen fordulnak, küzdenek minden fogalom ellen, ami egy nyitott társadalomhoz tartozik. Vagyis ellenzik még Európa alap értékeit is, a szolidaritás formálható kultúráját, az összeműködést és a háború utáni haladást.

A demokrácia Európa egyik feltétele, alapvető kód és a fejlődés legfontosabb eszköze. Európa demokratikus szimbóluma a békének, és pont ez a modell van véglegesen megfenyegetve, még akkor is, ha klisésen hangzik. Tényleges veszélyben van, hogy elpusztítsa a folytonosan növekvő tekintélyűség, a nacionalizmus és populizmus, ami a perifériától Európa központi irányába terjed, a front ember Magyarország legfontosabb embere, Orbán Viktor, aki küzd és vitat mindent.

Lényegében, lerombol minden demokratikus elvet. Nagyon fojtogató kontrollt gyakorol bármely hatalom vagy hatóság felett az országából, visszaélésszerűen cselekszik és zajosan adja át üzeneteit. A teljes hatalom az övé az igazságügyben, tanügyben, bankoknál, sajtónál, egyháznál és így tovább. Az Orbán jelenség egy negatív modell az acquis communautaire-el szemben, egy olyan modell, ami viszont kap imitátorokat elég sok országban, nagyon veszélyes tény.

Eróvel hívjuk fel a figyelmet erre a tényre az európai választások perspektívájából, mert ez a front nagyon fel fogja emelni a hangját és fel fogja rázni a szlogeneket az elkövetkezendő hónapokban.

Ha az Európa ellenes politikai erők 40% körüli összesített eredményt érnek el az Európai Parlamenti mandátumból (olyan tény, amit a specialisták nem zárnak ki) ,akárki megértheti, hogy az európai kormányzás még nehezebb problémává alakul át. Minél jobban próbálja Orbán az ő frontjára állítani a kormány koalíciókat (Salvinitől megkezdve Olaszországból Moraweickig Lengyelországból, vagy Szlovákia, Csehország, Románia, stb. kormánya) annál inkább alakulhat át járvánnyá a jelenség, és az orbánizmus lehet a látszólag legfertőzőbb fenyegetés a demokrácia és az európai kohézió számára.

Ez napjaink fő témája, fontosabb, mint az olasz költségvetési viták által teremtett destabilizáció, főleg mivel a kiegyenlítés negatív hatással lehet az internacionális pénzügyi piacra. Demokráciával mi lesz a jogállamisággal és a más humanista értékekkel? A hagyományos vezetőség Európában politikailag képtelen lesz működni, alkalmatlanná válik arra, hogy gyorsan reagáljon és visszavágjon, ami hasonlóan nyugtalanító.

Orán módszeresebben dolgozik, nem vesztegeti az időt. Sem jobb-, sem baloldal, a migráció problémájából és a gazdasági válságból profitál, és meggyújtja a kanócot, hol egyik végén, hol másikon. Átadja saját üzeneteit, Macron ellenessé vagy Merkel ellenessé válik a választások szemszögéből. Saját maga köré központosított államot alapít –saját elmondása szerint- őt választották meg a választók, vagyis szaporodik Putyin és Erdogan modellje. És ez hol? Pontosan Európa szívében!

Forrás:G4Media

További bejegyzések

Szólj hozzá

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. A szükséges mezőket *

Feliratkozás a hírlevélre




Ajánlatok

Legutóbbi bejegyzések

A weboldal cookie-kat alkalmaz. A böngészés folytatásával beleegyezik a használatukba. További ezzel kapcsolatos információért olvassa el
a cookie-kra vonatkozó szabályzatot
Cookie beállítások
Elfogadom a cookie-kat
A weboldal cookie-kat alkalmaz. A böngészés folytatásával beleegyezik a használatukba. További ezzel kapcsolatos információért olvassa el
a cookie-kra vonatkozó szabályzatot
Cookie beállítások
Accept All Cookies