Kelemen Hunor: Az Európai Unió politikai szempontból nagyon gyenge

Kelemen Hunor: Az Európai Unió politikai szempontból nagyon gyenge

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor, az Unió Képviselői Tanácsának, Csíkszeredában megszervezett gyűlésének keretén belül relatív erősnek írta le az EU-t gazdasági szempontból, viszont nagyon gyengének bizonyul politikai és katonai szempontból, írta az Agerpres.

“Az Európai Unió relatív erős gazdasági szempontból, versenyben áll az USA-val, Kínával és Oroszországgal. Egy olyan versenyben van, amelyben egy különálló országnak sem lehetne sikere egyedül. Az EU politikai szempontból nagyon gyenge. Hiába erős gazdasági szempontból, ha nem létezik katonai szempontból, ha ma csak arra képes, hogy néhány döntést meghozzon, mert néhány bürokrata úgy gondolja, jobban tudja, hogy mi kell egy kisebbségnek. Igen, reformra van szükség, ennek a reformnak képviselőkre van szüksége, ezt a reformot nem bentről kell képviselni, hanem a ringből, a frontról. Meg akarunk védeni mindent, ami jó, például a mezőgazdasági támogatásokat”, mondta Kelemen Hunor, a hivatalos fordítások szerint.

AZ RMDSZ elnöke azt mondta, hogy Románia csatlakozása után nyomban a magyarok elvárásai az Európai Unióval szemben nagyon magasak voltak, ez az oka annak, hogy a kiábrándultság is nagy, főleg a kisebbségek jogaival kapcsolatos politikával kapcsolatban.

“Jövőben lesznek az Európai Parlamenti választások. 2007-ben, amikor Románia csatlakozott az Európai Unióhoz, megformálódott egy álom. Az RMDSZ-nek és a magyar közösségek többségének Romániából, 1989 után, nagy elvárásai voltak, sok mindenben mellettünk álltak. Romániának csatlakoznia kellett az Európai Gazdasági Közösséghez, majd az Európai Unióhoz, a NATO-hoz (…) Másrészt, a történelmi tapasztalatunk azt mutatta, hogy keletről soha nem jött stabilitás, jóindulat és szabadság sem. Az EU-val kapcsolatos elvárásaink nagyon magasak voltak, ez az oka annak, hogy a csalódásunk mértéke is egyenlő, arányos. A dolgok nem úgy fejlődtek, ahogy mi szerettük volna, a kisebbségek jogaival kapcsolatban az előrelépés nem következett be, úgy ahogy azt mi szerettük volna, de mégis úgy gondoljuk az elmúlt 10-11 évben, amióta EU tagok vagyunk ebben a kérdésben is helyt álltunk.”, mutatott rá az RMDSZ elnöke, a hivatalos fordítás szerint.

Kelemen Hunor szerint, az európai struktúrák csatlakozásához nagy előnye van és sikere bizonyos ágazatban, mint például a mezőgazdaság, és ezért kell partnereket találnia, úgy, hogy a hazai kisebbségek gondja Európából napra kész legyen.

“Részt kell vennünk, legyünk mi is azok akik modellezik. Nem hiszem, hogy az Európai Parlamentben meg fogjuk oldani az EU problémáit, de mivel az EU kis részekből, nemzetekből, közösségekből, régiókból van összeállítva figyelmeseknek kell lennünk, hogy hogyan működik minden EU darab, azon kicsi részek szempontjait is figyelembe kell vennünk, ha az egész EU-t akarjuk képviselni. Kollégáink, az EU-ban, bizonyos elveket képviselnek. Csak akkor hozhatunk létre változást, ha ott vagyunk, akkor harcolhatunk valakiért vagy valamiért, ha ott vagyunk a fronton, és úgy gondolom, valahogy így kell az Európai Unióra tekintenünk”, emelte ki Kelemen Hunor.

Forrás: G4Media

További bejegyzések

Szólj hozzá

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. A szükséges mezőket *

Feliratkozás a hírlevélre




Ajánlatok

Legutóbbi bejegyzések

A weboldal cookie-kat alkalmaz. A böngészés folytatásával beleegyezik a használatukba. További ezzel kapcsolatos információért olvassa el
a cookie-kra vonatkozó szabályzatot
Cookie beállítások
Elfogadom a cookie-kat
A weboldal cookie-kat alkalmaz. A böngészés folytatásával beleegyezik a használatukba. További ezzel kapcsolatos információért olvassa el
a cookie-kra vonatkozó szabályzatot
Cookie beállítások
Accept All Cookies