Magyarország 2020 januárjáig új jogrendet fog bevezetni, amely az adminisztratív igazságszolgáltatási bíróságokat reformálja a közigazgatási kérdések kezelésére, ám a kormánytól függetlenek lesznek, jelentette be az Igazságügyminiszter, a Reuters szerint.
“Szeretnénk egy nagyon hatékony bírósági rendszert bevezetni, amely igazgatási jogokra specializálódott” – mondta a riportereknek.
“El kell utasítanom a vádakat, amelyek szerint a kormány kiválasztja azokat a bírókat, akik elítélik a kormányt” – mondta.
A magyar miniszter szerint nyolc regionális bíróság és egy új magas igazgatási bíróság lesz.
“Nagyon hatékony közigazgatási bírósági rendszert akarunk létrehozni” – tette hozzá Trocsányi.
Elutasította azon aggodalmakat, melyek szerint a bírák az új bíróságokból az Orbán kormány hűséges alatvalóiból lesznek.
“El kell utasítanom az állításokat, hogy a kormány bizonyos embereket választ (bírákká), hogy döntéseket hozzon a kormány javára” – mondta a miniszter.
“Amikor megesküdtem a parlamentben, arra esküdtem, hogy a jogállamhoz igazodó törvények előkészítésével foglalkozom” – mondta, hozzátéve, hogy a bírók függetlensége garantált az ország alkotmányában.
Trocsányi László csütörtökön azt is megjegyezte, hogy a közigazgatási bíróságok több európai uniós tagállam bíróságai közé tartoznak, ideértve Ausztriát és Franciaországot is, és ragaszkodott ahhoz, hogy az új bírákat a vizsga által bizonyított versenyképesség alapján választják ki.
Azt is megjegyezte, hogy Magyarország különböző modelleket fontolgat a bírák kijelölésére, de úgy véli, hogy ez a legközelebb áll az osztrák magyarhoz, ahol az igazságügyi miniszter csak korlátozott szerepet játszik a bírák kinevezésében.
A bejelentés abban a kontextusban történt, amikor az Európai Parlament a jogállamiság miatt aggodalmát fejezte ki a magyar szankcionálási folyamat kezdetén.
A múlt héten az Európai Parlament megszavazta Magyarország bűntetését mert nem tartotta tiszteletben az EU demokrácia, polgári jogok és korrupció értékeit. Magyarország bejelentette, Orbán Viktor miniszterelnök hangján, hogy megfellebezi a döntést.
Forrás: M.adevarul

























Szólj hozzá
Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. A szükséges mezőket *