A határ mindkét oldalán magyar és román politikusok gyakran hoznak létre a két nemzet közötti konfliktusokat. Például, ebben az évben december 1-jén Románia ünnepli a századik évfordulóját, a modern állam létrehozását. Orbán Viktor miniszterelnök már a romániai talajon (!) tartott beszédében kijelentette, hogy “megértjük, hogy miért (a román kormány) úgy gondolja, hogy ez az ünneplés oka, de azt kérjük tőlük, hogy értsék meg: a mi szempontunkból nincs mit ünnepelni. ”

Ha Orbán úr úgy érzi, hogy Románia nemzeti ünnepe nem elég jó ok az ünneplésre, akkor ezt nyilvános bántalmazás nélkül is megteheti. Úgy gondolom, hogy a románok és a magyarok jól teljesítenek, amikor a nacionalista politikusok nem próbálják manipulálni őket. Itt van egy történet, amely megmutatja.

Constantin Brancusi (eredeti román neve Constantin Brîncuşi) 1876-ban született egy szegény román parasztcsaládban egy apró faluban, a Tirgu Jiu (Zsílvásárhely) közelében. Soha nem ment iskolába, és hétéves korában pásztorként dolgozott, figyelte a család állományát a Kárpátok területén. Gyermekként mindig fából faragott. Később Brancusi lett a 20. század egyik legbefolyásosabb szobrászművésze. A modern szobrászat pátriárkájának nevezik, a modernizmus atyja.

A 20 éves fafaragó először Bécsbe utazott, később Münchenbe, 1904-ben pedig Franciaországba költözött. A művész soha nem tér vissza Romániába, 1957-ben halt meg Párizsban.

Brancusi szeretett főzni, és a stúdiójában gyakran játszott hegedűn és román népdalokat énekelt barátainak: Picassonak, Ezra Poundnak, Apollinairenek, Henri Rousseaunak, Erik Satienek, Marcel Duchampnak, Fernand Legernek és Ionesconak. Szobrai lassan vonzották a figyelmet, később elfogadása és művészi befolyása nőtt.

1910-ben Párizsban találkozott Pogány Margit magyar festővel. 31 éves volt a festőnő, miközben ő 34 éves volt. Pogány modellként ült: “Többször is modellt ültem neki. Minden alkalommal, amikor pózoltam, elkészítette a szobor új verzióját, és minden alkalommal, amikor megkértem, tartsa meg a végleges verzióként, nevetni kezdett és egy sarokba dobta, és újnak fogott neki nagy csalódásomra.”

Szenvedélyes romantikus kapcsolatuk volt, és sok levelet írtak, miután Pogány visszatért Budapestre, ahol ő maga is ismert festő lett. Leveleik egyikében Pogány írta: “Mindig gondolok rád és a gyengédségről, és arról, ahogyan gondoskodtál rólam. Szerettem volna annyi örömöt okozni neked, mint te nekem. ”

Pogány túlélte a II. Világháborút Budapesten és 1948-ban elhagyta az országot. 1964-ben Camberwellben, Ausztráliában halt meg.

Brancusi úttörő sorozata, a Pogány Mademoiselle portré szobrok váltak művészi szenzációvá, és ma a szobrok művészettörténetté váltak.

Forrás: Hungarian Free Press