A Román Akadémia hétfői előadása alatt Ioan-Aurel Pop történész, a Bábes-Bólyai Tudományegyetem kolozsvári rektora, történelem leckét tartott a magyarok számára, azoknak legfőképp akik nem adták fel és valószinüleg nem is fogják feladni a román államon belüli autonómiával kapcsolatos álmodozást.

Az alábbiakban összefoglaljuk Ioan-Aurel Pop professzor magyarázatát:

Erdély és Románia egyesülésének határozata, amely 1918 december 1-én volt jóváhagyva, kilenc pontot foglal magába, amelyek a következő gondolatok köré fonódnak:

1. Az erdélyi, bánsági és magyarországi románok nemzetgyűlése elrendelte e románok és Románia által lakott területek egyesítését.
2. Az ideiglenes autonómiát a fent említett területek az egyesülés létrejöttéig tartsa fenn.

• Megadják az új román állam összetételének alapelveit.

1. A békekonferencia köteles biztosítani valamennyi nagy és kis nemzet igazságosságát és szabadságát, és megszüntetni a nemzetközi háborúzást.
2. Szívéjesen üdvözli a “bukovinai testvéreket”, akik három nappal korábban egyesültek Romániával.
3. Örömmel üdvözlik azokat akik az osztrák-magyar iga alól lettek felszabadítva.

• Tiszteletben tartják a román nemzetek szabadságáért és egységéért feláldozott román hősök emlékét.
• Köszönettel tartozunk az Antant-nak, hogy felszabadították a civilizációt “a barbár karmok” alól.

1. Létrejön a Román Nemyet Nagy Tanácsa (“Marele Sfat Național Român”) az “erdélyi, bánsági és magyarországi” román nemzet képviselőjeként.

A fent említett pontok közül csak a hármas pontnak vannak alpontjai (hat darab). Ez a hat alpont pontosítja az államépítsés alapelveit: : az “együtt élő népek” nemzeti szabadságát; az állam minden felekezet vallási vallomása; egyetemes, egyenlő, közvetlen és titkos szavazás mindkét nemre 21 éves kortól; a sajtószabadság, az egyesülés, a gyülekezés és a gondolat szabadsága; radikális agrárreform; a nyugati legfejlettebb államokéval egyenértékű ipari munkaerőhöz való jogot. Az autonómiát az állásfoglalás szövegében kétszer használják. Első alkalommal a II-es pontban, amely a mint egy 100 000 négyzetkilométeres területre érvényes, a területeket teljes egészükben figyelemben véve.

Másodszor, még ezen a területen a Közgyűlés ideiglenes autonómiát javasolt, egészen addig, amíg az általános választójog alapján megválasztott gyűlést a Román Királyság új Alkotmányt dolgoz ki. Mindezeket a rendelkezéseket széles körben tiszteletben tartották. Erdély, a bánság és a nyugati területek véglegesen Románia részévé váltak, autonomiájuk nélkül, csak egy kis idő elteltével. Az Országgyűlés első és legfontosabb döntése nem a tartomány (tartományok) ideiglenes autonómiája, Romániával való egyesülésének “rendelete” volt. A dokumentum csomópontja pontosan az érintett románok és az említett területek Romániával való egyesítése. Ezt a szakszervezetet az 1228 küldött, a demokratikusan megválasztott és a hivatalos dokumentumok birtokosai (“megbízólevelek”), valamennyi román képviselő elrendelte. Igaz, hogy az unió döntéshozói tiszteletükre kiterjedően foglalkoznak az erdélyi nemzeti és vallási kisebbségekkel és sorsaikkal a Román Királyságban, mert a románok nem akartak elnyomottakból elnyomókká válni. Az “új román állam alkotmányának alapelvei” között az Országgyűlés létrehozta: “az összes nemzet teljes nemzeti szabadságát” és “egyenlő jogokat és teljes vallási autonómiát az állam minden hitéhez”. A “teljes nemzeti szabadság” egyértelműen megmagyarázható, párhuzamos értelmezések lehetősége nélkül, és a határozat szerzői számára az “élettársi népek” jogát “a saját nyelvükön történő tanulásra, igazgatásra és bírálatra “,” a törvényhozó testületekben való képviseletre ” Romániában, hogy képviseltesse magát az ország kormányában. Az “önálló” kifejezés itt egy melléknév, és “az állam minden felekezetéről” szól, nem csak a kisebbségek felekezetéről.

Milyen észrevételeket lehet tenni erről a dokumentumról egy század eltelte után?

1. A Határozat szövegében senki sem utal semmilyen erdélyi autonómiára etnikai kritériumok alapján. Más szóval, az erdély “történelmi autonómiáit”, valamint Székelyföldet, a XIX. Század második felében az osztrák-magyar dualista állam (pontosabban a parlament és a budapesti kormány) eltörölte.
2. Romániában a legnagyobb kisebbség, a magyar (az ország népességének több mint 6% -át képviseli), Romániában saját nyelvén “edzhet”, az óvodától az egyetemig, az alap-, a mesteri- és a doktori szintig anyanyelvű oktatásban részesülhet.
3. Ugyanez a magyar kisebbség a saját nyelvén “igazgatható”, ahol egyszerű többséggel rendelkezik, és ahol az irányító testületek, a polgármesterektől a helyi tanácsok tagjaiig (stb.) magyarul beszélnek. Romániában nincs vegyes település, ahol a kisebbségek szavazatát nem vennék figyelembe számtól függően.
4. Ugyanez a magyar kisebbség saját nyelvén “megítélheti” a törvény által megkövetelt feltételeket. A magyar kisebbség tagjai a magyar bíróságok előtt beszélhetnek, ha szükséges, fordítót biztosítanak nekik.

Az Országgyűlés határozata nem “rendeletet”, vagyis csak egy dologot határoz meg, nevezetesen Erdély Unióját Romániával. Másrészt javaslatokat tesz az “új román állam” tiszteletben tartására, amelyről úgy döntött, hogy az említett területeknek részét kell képezniük. A román állam, mind a két világháború alatt, mind később, nagyrészt és  a politikai rendszertől függően betartotta ezeket a kisebbségi javaslatokat, a jogaik betartása érdekében.

Ez azt jelenti, elfogadva „rendelet” -tól december 1, 1918 által kiadott a lakosság többsége az erdélyi, összhangban a nemzetközi hatályos rendelkezéseknek, és azután ratifikálja a párizsi békekonferencián a 1919-1920 újította majd békekonferencia 1946-1947 által elismert egyéb jogilag kötelező érvényű nemzetközi dokumentumok mind 1989 előtt és után ebben az esetben a magyar közösség vezetői, akik megállapodtak, és előnyben részesítik a helyzet (nem minden magyar!) rejlik nemcsak kívül a román törvények, de kívül hagyják a nemzetközi és nincs joga, hogy kezdeményezi egy dokumentumot, amely nem fogadja el azt a lényegét. Más szóval, nem teheti meg az Alba Iulia Közgyűlés határozatát, amit csak szeret. Még így is, arra hivatkozva, pro domo, ahogy láttam, a magyar vezetők tévednek: ez a kijelentés, a törvények értelmében csak az Unió nem biztosít bárhol az autonómia az etnikai kisebbségek Erdélyben.”

Különben az erkölcsi jogot a romániai magyar kisebbség vezetői megkérdőjelezik a román állam végrehajtásait, legfőképp az egyesülést 1918 december 1-én, Gyulafehérváron, ami még mindig napi téma marad, nyilvánvaló okok miatt. A magyarok, mint globális közösség, soha nem ismerte el Erdély hozzácsatolását Romániához, úgy ahogy azt elismerték a szászok, svábok, ukránok, romák stb. Mit jelent ez? A “rendelet” el nem fogadását jelenti, amely 1918 december 1-én elfogadott Erdély népének többsége, az összes internacionális irányzatnak megfelelően, amelyek helyesbítve voltak az 1919-1920-as Párizsi Békekonferencián, majd újra jóváhagyták őket az 1946-1947-es Békekonferencián. Ebben az esetben azok a magyar vezetők akik elfogadták akkor és elfogadják most is (nem minden magyar!) nem csak a román törvényeken kvül tevékenykedik, hanem az internacionálisokon is kívül és nincs joguk egy olyan dokumentumra hivatkozni amit ők sem tartanak be. Más szavakkal a gyulafehérvári állásfoglalásból nem csak azokat az információkat kell figyelembe venni, ami nekünk éppen jó és szükséges. De még így is pro domo a jogalapról, ahogy megbizonyosodott, a Magyar vezetők tévednek: a nyilatkozat, az egyesülésre vonatkozóan, törvényszerűen, nem vetíti elő az erdélyi kisebbségek autonómiáját.

Forrás: EVZ